Index Vakbarát Hírportál

Kiállítják az első űrben készült rajzot

2015. augusztus 31., hétfő 10:33

Egy londoni kiállításon fogják bemutatni az első olyan rajzot, ami a világűrben készült. A napfelkeltét ábrázoló sematikus rajz Alekszej Leonov munkája, akinek a nevéhez az első űrséta is fűződik. A képet, illetve a rajzhoz felhasznált színes ceruzákat 150 másik műtárggyal együtt fogják kiállítani a Science Museumban.

Leonov számos kitüntetést kapott a Sztálin-díjtól a Lenin-díjig; a Szovjetunió Hőse érdemrendet, az ország legnagyobb kitüntetését azután kapta meg, hogy 1965. március 18-án végrehajtotta az első űrsétát. A ma 81 éves Leonovot az elsők között képezték ki űrhajósnak a Szovjetunióban.

Leonovnak nem lehetett könnyű dolga a rajzzal: gravitáció nélkül, sisakban, űrruhában kellett dolgoznia. Némileg megkönnyítette a helyzetét, hogy a színesceruza-készletet felkészítették a súlytalanságra: a dobozt egy gumiszalaggal Leonov karjához kötözték, és minden ceruzát külön rögzítettek a dobozban.

Az űrhajós több portrét is készített a munkatársairól az űrben, és számos további festményét szintén az űrbeli élményei inspiráltak. A Science Museumban bemutatják az 1973-ban készült, A Fekete-tenger fölött című olajfestményét is, ami Leonovot ábrázolja a 12 perces űrséta alatt.

Az első űrséta csaknem katasztrófával végződött, mivel Leonov Berkut (Aranysas) típusú űrruhája úgy kitágult, hogy nem fért be a légzsilipen, amikor vissza akart jutni az űrhajóba. A saját életét kockáztatva kinyitotta a szelepet, hogy csökkentse az ruhában a nyomást, így végül vissza tudta préselni magát az űrhajóba.

Leonov a Voszhod-program utolsó életben maradt űrhajósa.

Rovatok