Világszerte nagy port kavart a folyóírást a nemzeti alaptantervből kiiktató finn oktatáspolitikai reform, noha a tengerentúlon akadnak kontinensnyi országok, ahol már évekkel ezelőtt hasonló döntéseket hoztak. A sokszor érvek helyett személyes élményekre építő csörtékben elsikkadni látszanak az utóbbi évek kutatási eredményei.
Finnországban kigolyózták az alaptanterv követelményei közül a folyóírás oktatását. Kézírást ugyan továbbra is tanulniuk kell majd a finn kisiskolásoknak, de a 2016-os tanévtől csak a nyomtatott kis- és nagybetűs írás elsajátítása kötelező. A tanítók az azt támogató iskolákban önszorgalomból a jövőben is oktathatják a betűkapcsolás rejtelmeit. A folyóírás, vagyis a szavakat alkotó betűk összekapcsolásának tudománya helyett a jövő tanévtől minden iskolában kötelező viszont tanítani a tízujjas gépelést. A döntéshozók ezt azzal indokolták, hogy ennek lényegesen nagyobb hasznát veszik az iskolapadból kikerültek: azt az időt, amit eddig a diákok a gyakorlatban jóformán hasznavehetetlen készség elsajátítására pocsékoltak el, nemcsak a jóval gyorsabban megtanulható gépelésre, hanem más technológiai ismeretek megszerzésére, például alapszintű programozásra fordíthatják.
Finnországban már-már tradíció, hogy rendhagyó oktatáspolitikai reformokkal igyekeznek bebetonozni élmezőnybeli gazdasági és társadalmi pozíciójukat. Nyersanyagokban, ásványkincsekben nem nagyon dúskálnak, így a tudásra, az innovációra, a kutatásra-fejlesztésre összpontosítanak. Eddig ez be is jött: az 1970-es évek végén még az európai átlag alatt teljesítő országból három évtized elteltével minden szempontból a kontinens egyik éllovasa, a szomszédos Svédország riválisa lett.
A betűkapcsolás tanítása terén tanúsított engedékenységük mégis felborzolta a kedélyeket Európa-szerte. Hasonlóra eddig a kontinensen csak Franciaországban vetemedtek, ám rövid kitérő után, az ezredfordulón visszaállították a korábbi követelményrendszert. Eközben Kanadában, Ausztráliában és az Egyesült Államokban a folyóírás oktatása kikerült a központi tantervekből. Amerikában az utóbbi egy-két évtizedben a tanítók annyira elnézők voltak a kézzel jóformán kizárólag nyomtatott kis- és nagybetűkkel író kisiskolásokkal szemben, hogy elvétve akadt olyan diák, aki mégis készségszintűvé gyakorolta a betűkapcsolást. Végül tavalyelőtt hivatalosan is kihagyták a központi alaptantervből a folyóírást. A lazaságot nem minden tagállam üdvözölte: Észak-Karolina, Idaho, Indiana, Kalifornia, Kansas, Massachusetts és Utah állam iskolái állami tanterveikben nem mentesítették a nebulókat a folyóírás-tanulás alól.
Az amerikai reformhívők szerint a folyóírás tanítása olyan, mintha az iskolában még mindig abakusszal tanítanának számolni. Azzal jóformán mindenki egyetért, hogy a tízujjas gépelés hasznos ismeret és a megtanításához időt kell felszabadítani a túlzsúfolt iskolai órarendben. A folyóírás feláldozhatóságát illetően azonban nem sikerült közös nevezőre jutni.
Sokan az üzleti és magánszerződések megfelelő – az utóbbi évszázadokban a felek szignójával történő – hitelesítését féltik. Tény azonban, hogy a hivatalos dokumentumokat az útlevelekhez hasonlóan gyerekjáték lenne biometrikus azonosítókkal ellátni. Mások azért kardoskodnak a hagyományos betűvetés megtanítása mellett, mert, mint mondják, a jövő generációk képtelenek lesznek eredetiben olvasni fontos történelmi dokumentumokat. Az 1787-ben szövegezett amerikai alkotmányt, illetve a 12 évvel korábbi függetlenségi nyilatkozatot is folyóírással vetették papírra. A nemzeti pátosz mellett az egyéni emlékek generációk közötti áthagyományozása is akadozhat a folyóírás ismeretének hiányában. Utóbbi ugyanis egyelőre feltétlenül szükséges a családi hagyatékok naplóbejegyzési, levelezések, képeslapok, táviratok és más személyes dokumentumok elolvasásához.
Más kérdés, hogy a szóban forgó családi emlékek szövegében nem a hivatalosan elvártak szerint kanyarítják a szavakat: a magániratok szavaiban rendszerint nincs kapcsolatot minden egyes betű között. A hollywoodi produkciók, például A nemzet aranya című film sztárjaként ünnepelt függetlenségi nyilatkozat eredeti verziója is hemzsegett az általános iskola alsó tagozatában a dolgozatok külalak osztályzatát befolyásoló hibáktól. Az iskolai dolgozatokban pontlevonást maga után vonó bakikat az államalapító dokumentum szövegezésekor a jegyzeteket papírra író Thomas Jeffersonnak, az Egyesült Államok későbbi elnökének tulajdonítják. Az okmányt bizonyos Timothy Matlack másolta át, és a végső verzió elkészítésekor a sörfőzőből a függetlenségi háború egyik vezéralakjává avanzsált Matlack már tökéletes vonalvezetéssel fűzte a szavakat.
Mindennapos használatra szánt, vagyis a kézírás felgyorsítását célzó folyóírásos verzió a beszéd megörökítésére ma forgalomban lévő jelkészletek mindegyikének van: a görög, a cirill vagy a latin ábécé betűi mellett a kínai és japán jeleknek is. Legfeljebb azoknak a jelkészleteknek nem fejlődött ki folyóírásos verziójuk, amelyek még a szövegmásolatok tömeges elkészítését biztosító eszközök (papirusz, pergamen, papír, tinta) megjelenése előtt a süllyesztőben végezték. A rovásírás kurzív verziójával meglehetősen körülményes lett volna fába vésegetni a közlendőt.
A modern latin betűs folyóírás elődje nagyjából a 12–13. században alakult ki. Megtévesztő, hogy az Augustus császár uralkodása idejéről, a Krisztus előtti 1. századból fennmaradt írásmódot római kurzívként emlegetik. Ekkor a szavakat kizárólag nagybetűk alkották, amelyek nem kapcsolódtak egymáshoz. Hamarosan megjelentek a kerekdedebb unciális betűk. A felfelé és lefelé nyúló szárú félunciálisok a 4–5. század folyamán nagy előrelépést jelentettek a kisbetűs ábécé kialakulása felé. Noha egyre több állandó – és nagyon gyakran használt – betűkapcsolatot jelöltek úgynevezett ligatúrákkal (az és kötőszót jelölő & jel az angolban máig él), a mai értelemben vett folyóírásra nagyjából a 12. századig kellett várni.
A Nagy Károly vezette Frank Birodalomban a nyelvi egységesítés égisze alatt 781-ben kidolgozott úgynevezett karoling minuszkuláknak fejlődött ki 3-4 század alatt egy folyóírásos változata. Az elsősorban a szövegek gyorsabb lejegyzését szolgáló betűvetés elterjedéséhez nagyban hozzájárult az 1150-ben alapított párizsi egyetem növekvő létszámú hallgatósága, a világi értelmiségiek. A modern kézírás másik forrása az úgynevezett gótikus kurzív betűtípus volt. A 12. századtól a karoling minuszkulákat egyre inkább kiszorító, keskeny, szögletes formájú, felesleges cikornyáktól sem mentes gótikus betűkészlettel olyan nehéz volt dolgozni, hogy a szövegmásolók gyakran a folyóírásos változatát részesítették előnyben.
A folyóírást kisiskolás korukban elsajátító, grafomán vagy épp kütyüfüggő újságírók rendre a személyes gyakorlatuk, szubjektív tapasztalataik alapján érvelnek a folyóírás-oktatás megtartása mellett vagy ellen. A radikális reformerek rendre a gyakorlati haszon és a szükségesség oldaláról közelítenek, mondván, egy-egy hosszabb újságcikk, esszé megírása során legfeljebb egy telefonszám leírásához ragadtak tollat és papírt. A kisgyermekkorban még intenzív fejlesztésre szoruló finommotoros mozgásokról pedig úgy vélik, hogy kiválóan elsajátítható bármilyen kézügyességet igénylő feladatsorral, például varrással, kötéssel, barkácsolással vagy épp a klaviatúra püfölésével is. Az ellentábor képviselői, például Jennifer Dovespike amerikai újságíró szerint viszont kevésbé potensek a szövegszerkesztésben azok, akik nem elég magabiztosak a kacskaringós betűsorok lejegyzésében. Maga ezért is írja esszéit a hagyományos módon, tollal papírra.
Az efféle pengeváltások a legtöbbször mindenféle tudományos alapot nélkülöznek. Az utóbbi néhány évben új erőre kaptak azok a kutatások, amelyek a motoros és kognitív fejlődés agyi jellemzői, a memória, a tanulási képességek, az iskolai teljesítmény valamint a hagyományos folyóírás kapcsolatát igyekeznek tudományos igényességgel, például agyi képalkotó eljárásokkal feltárni. A Kézzel író agy című 2013-as összefoglaló tanulmányában Jean-Francois Démonet és kutatócsoportja kéttucatnyi, a témában 1995 és 2012 között megjelent kutatás eredményeit vetette egybe. Az elemzett közlemények kutatási adatai a digitális szövegrögzítés, illetve a kézírás és az agyműködés kapcsolatát vizsgálták, az agyterületek működésének vizsgálatára alkalmas legmodernebb eljárásokkal (funkcionális mágnesrezonanciás képalkotó eljárással vagy pozitronemissziós tomográfiás CT-vel).
A francia elemzésből kiderült, hogy kézírás közben az agynak nem ugyanazok a finommotoros mozgásért felelős területei aktiválódnak, mint gépelésnél (vagy épp az amerikai reformerek javasolt varrásnál, kötésnél, barkácsolásnál). A kézírás ráadásul bekapcsolja a szófeldolgozásért (így a helyesírásért), a szövegértésért, a hangformálásért és más nyelvi feladatokért felelős agyi területeket. A gépelés ezeket csak részben vagy egyáltalán nem aktiválja. Sőt, egyes amerikai tapasztalatokon alapuló eredmények szerint a matematikai, illetve a zenei készségei is kevésbé fejlődnek azoknak, akik csak gépelni tanulnak meg az iskolában.
„A folyóírás tanítását a gépírás fontossága miatt mellőzni vágyók ezzel az erővel azt is mondhatnák, hogy az autók elterjedtté válása miatt felesleges megtanulni járni” – válaszolja a folyóírást az abakusszal való számoláshoz hasonlítók érveire Csépe Valéria neurokognitív fejlődéssel foglalkozó pszichológusprofesszor, a Magyar Tudományos Akadémia Agyi Képalkotó Központjának csoportvezetője. Hozzáteszi azonban, hogy a kézírásnak a szövegalkotási készségre, a nyelvi emlékezetre, a mélyebb összefüggések felismerésére a gépeléssel szemben gyakorolt többlethatását nehéz bizonyítani. Például mert nem lehet a kísérletekhez olyan résztvevőket toborozni, akiknek egyik csoportja csak kézzel, míg a másik csak klaviatúrán tanult írni.
Egyre biztosabbnak látszik ugyanakkor, hogy a manuális és digitális írást kísérő agyi tevékenységek között hasonló lehet a különbség, mint az emlékezeti teljesítményben az inkább a folyóírásra hajazó felidézés és az inkább a gépelést idéző felismerés között. A nevek, tárgyak, események aktív felidézése során összetettebb agyi folyamatok zajlanak, mint akkor, amikor valakinek csak azt kell felismerni, hallotta-e, látta-e, átélte-e azokat. Egyelőre nincs elég adat arra vonatkozóan, hogy pontosan miben és milyen mértékben tér el a gépelés és a folyóírás során részt vevő agyi hálózatok működése, az ma már biztosnak látszik, hogy a kézírás lényegesen kiterjedtebb agyi hálózat működését igényli. A nagyagykéregnek a mozgásért és a nyelvi funkciókért felelős hálózatain kívül a mozgáskoordinációban és az egyensúly-érzékelésben fontos kisagyi területek is jelentős szerephez jutnak. Egy 2012-es, a betűk szavakká fűzését már elsajátított óvodásokkal végzett kísérletből az is kiderült, hogy az olvasás agyi hálózatát csak a kézírás mozgósította, vagyis csak azoknak a gyermekeknek ment könnyebben az olvasástanulás, akik kézzel tanultak írni. A gépelni tudó gyerekek ugyanonnan startoltak, ahonnan azok, akik egyáltalán nem ismerkedtek még az ábécével.
A folyóírás hazai oktatása mindezzel együtt jócskán megérett a reformra. Az agykutató pszichológus szerint lazítani kellene a kisiskolásoktól elvárt, végsőkig uniformizált írásmódon, és már a kezdetektől lehetővé tenni a folyóírás egyéni változatainak használatát. Vagyis az íráshoz szükséges leggyakoribb kapcsolási módok megtanítására építve kellene segíteni a kényelmes kézmozdulatokkal kivitelezhető, a saját ízlésnek legjobban megfelelő, mégis jól olvasható íráskép kialakulását. A 21. századi technológiát pedig ennek szolgálatába kellene állítani: a kézírást játékos formában gyakoroltató számítógépes játékok, mobilapplikációk formájában.
Az egyénieskedésnek teret adó folyóírás-oktatás gondolata korántsem új keletű. A mai Moholy-Nagy Művészeti Egyetem typo-grafikai tanszékének egykori tanára, Virágvölgyi Péter már 1973-ban írt diplomamunkájában hasonló elképzelések mentén tett javaslatot az iskolai írásoktatás reformjára. Mindehhez új folyóírást is kidolgozott. Enyhén jobbra dőlő betűi nem kerekdedek, hanem parabolaíveket követnek. Betűkapcsolatai megtanításához azt tartotta szerencsésnek, ha a nebulók kéz- és csuklógyakorlatok formájában elsajátítják az alapformákat és azok összekötésének alapeseteit. A begyakoroltatásnál pedig teret kap egyéni ízlésük és szükségleteik. A Virágvölgyi-féle írásminta legfontosabb újítása az volt, hogy alkalmazkodott a kézírás fiziológiás jellegzetességeihez: az írásmintában hangsúlyosabbak azok a vonalak, amelyeket az író önmaga felé húz, miközben a távolodó vonalak légiesebbek, kevésbé nyomatékosak. Így a kéz kevésbé fárad el, az írás lendületesebb, gördülékenyebb így gyorsabb és egyedibb lesz.
A dőlt írás tanításával az 1980-as évek végétől fővárosi és vidéki iskolákban egyaránt kísérleteztek. A dőlt írással behatóbban megismerkedő pedagógusok lelkes támogatása ellenére azonban nem sikerült azt a zsinórírás hivatalos alternatívájaként meghonosítani. A dőlt írás tanítását vezetőtanárként pedagógusoknak oktató Kutiné Sahin-Tóth Katalin szerint ennek bagatell okai voltak. Az egyik döntő kifogás az volt, hogy az alsó tagozatos tankönyvek zsinórírásos példamondatokat tartalmaztak. Sokan – alaptalanul – úgy vélték, hogy az enyhén ferde tartás ártalmas a gyerekek gerincének, vagy hogy a parabolaívek és azok kapcsolódásának begyakoroltatása miatt elhúzódik az írástanulás folyamata. A tanítók túlnyomó többsége ráadásul ódzkodott attól, hogy az új tanítási módszert megtanulja. Sokan inkább ki sem próbálták, pedig Kutiné szerint a kézírás egy-két hét gyakorlással átprogramozható. Így fordulhatott elő, hogy míg a legtöbb latin betűt használó nyelvben, így az angolban, a franciában, a németben, a spanyolban, de még a cirill betűs oroszban is jobbra dőlő betűkkel írnak, a magyar kisiskolások a mai napig az 1930-as években bevezetett Luttor-féle zsinórírás alapjaiban változatlan álló betűit kénytelenek megtanulni.