Index Vakbarát Hírportál

28 év börtönnel megúszta a gyilkos mogyoróvajat gyártó mogul

2015. szeptember 22., kedd 00:04

Életfogytig tartó börtönbüntetést is kaphatott volna, ehhez képest 28 évvel megúszta a 61 éves amerikai Stewart Parnell. Az amerikai üzletember annak  a mogyorókkal foglalkozó Peanut Corporation of America vállalatnak a korábbi tulajdonosa, amely mogyoróvajai szalmonellásak voltak, és 9 ember halálát, további mintegy hétszáz ember megbetegedését okozták.

A Georgia állam kerületi bíróságán most megszületett ítélet az eddigi legsúlyosabb, amit élelmiszer-ipari termékek okozta halálesetek és megbetegedések miatt kiszabtak.

Az eset még 2008-2009-ben történt, Parnell tavalyi beismerése szerint szalmonella-fertőzött mogyoróvajakat szállítottak a forgalmazóknak a georgiai gyárból – úgy, hogy az üzletember mindvégig tudta, termékei fertőzöttek. Parnellt két hónapos tárgyalás után már idén júliusban bűnösnek találták szennyezett étel forgalomba hozatal miatt, a bíróság most csak a büntetés mértékét hirdette ki.

Az üzletember a 28 éves börtönbüntetéssel még tulajdonképpen jól is járt: az ügyészség életfogytiglani börtönt kért rá, miután több bűntény elkövetésével, így összeesküvéssel, az igazságszolgáltatás akadályoztatásával és csalással is megvádolták. A halálesetek és megbetegedések miatt egyetlen vádlottat sem ítéltek el egyébként, csak a fenti vádpontok miatt kerültek bíróság elé (a cégtulaj mellett annak öccse és a vállalat minőségellenőre is).

A Peanut Corporation of America mogyoróvaj 46 államban okozott megbetegedéseket hat-hét évvel ezelőtt, ami miatt az USA járványügyi hivatalának a valaha volt legnagyobb visszahívást kellett meghirdetnie, és természetesen ekkora élelmiszer-mérgezés sem volt még soha az USA történetében. 

Rovatok