Index Vakbarát Hírportál

Magyaré lehet a fizikai Nobel-díj?

2015. szeptember 29., kedd 16:55

A Science Watch nevű oldal évről évre összeállítja a Nobel-díj-esélyes kutatók listáját a különböző témák felkapottsága, és a vele foglalkozó kutatók idézettségi indexe alapján. A fizikai Nobel-díjra számításaik szerint 2015-ben egy Németországban élő magyar kutató, Krausz Ferenc, a müncheni Ludwig Maximilians Egyetem kísérleti fizikai tanszékének vezetője és a Max Planck Kvantumfizikai Intézet igazgatója is esélyes. Holtversenyben elsőnek szerepel a listán Paul B. Corkum kanadai kutatóval közösen. Az oldal szerint az attofizika kifejlesztéséért érdemelnének díjat.

Az attofizika lézert használ olyan molekuláris jelenségek megfigyelésére, amelyek a másodperc ezertrilliomod része alatt mennek végbe – ezek az eredmények hasznosak lehetnek az iparban és a gyógyításban is. Krausz Ferenc kutatócsoportja 2001-ben elsőként állított elő és mért meg attomásodperces fényimpulzust, ezzel megfigyelhették az elektronok atomon belüli mozgását.

A Science Watch listájának értékeléséhez az is hozzátartozik, hogy a tavalyi előrejelzéseik a reáltudományok területén nem jöttek be: a Nobel-díjakat nem szigorúan a mérhető tudományos teljesítmény alapján osztják, ezért nem biztos, hogy az idézettség foka elég meghatározó a díj odaítélésében. 

Rovatok