Index Vakbarát Hírportál

Pontosította a NASA a Mars-utazás terveit

2015. október 9., péntek 12:01

Pontosította a NASA a Mars-utazást lehetővé tevő, hosszú távú terveit. Az amerikai űrhivatal egy 36 oldalas dokumentumban rögzítette a Mars-stratégia lazább kereteit, melynek lényege, hogy embert küldeni a Marsra

megoldható feladat, de pontos dátumot inkább nem szabnának a dolognak.

Charles Bolden, a NASA igazgatója úgy fogalmazott, hogy az USA minden eddiginél közelebb van ahhoz, hogy embert küldjön a Marsra. „A következő néhány hétben is folytatjuk a megbeszéléseket a törvényhozásban dolgozó képviselőkkel és a nemzetközi partnereinkkel, akik közül sokan ott lesznek a Nemzetközi Asztronautikai Kongresszuson is” – mondta Bolden a jelentés közzétételekor tartott sajtótájékoztatón.

A dokumentum szerint bőven lesz veszély a Mars-utazás során. Az űrhajósok összesen három évet tölthetnek el az űrben. Ez az egyik legnagyobb különbség az Apollo-programhoz képest, hiszen ott néhány napot voltak csak a Földön mágneses védelmén kívül az űrhajósok. A marsi úton és vissza viszont komoly sugárzásnak lesznek kitéve, emiatt megnövekszik a rák kialakulásának esélye, illetve a súlytalanság fokozná a csontritkulást és az immunrendszeri problémák is gyakrabban jelentkeznének

A NASA útja a Marsig: az űrkutatás következő úttörő lépései című dokumnetum szerint az űrben élni és dolgozni egyértelműen kockázatos dolog, viszont az eredmények megérik ezt a kockázatot. Ehhez képest még néhány NASA-s is elismeri, hogy az elmúlt néhány évben a felelősök képtelenek voltak egy olyan, koherens tervvel előállni, ami legalább nagy vonalakban leírta volna, hogy is telik majd el a következő másfél-két évtized a Mars-projekt szempontjából.

A megoldandó problémák közül

van még bőven tesztelni valója a NASA-nak. Félmegoldások és ötletek már majdnem mindenre vannak, de míg az Orion űrhajó már pár éven belül készen áll az első, emberes útjára, addig az SLS-nek nevezett hordozórakéta-rendszer csak a tervezőasztalon létezik, a Marsról való visszatérést segítő rakéta pedig még ott sem igazán.

Az egyik legtöbb kérdést felvető, a Mars meghódítása előtt tervezett küldetés a tervben az lesz, mikor a NASA egy aszteroidát vontat a Hold körüli pályára, hogy az űrhajósok ott gyakorolják a különböző, később is használt munkafolyamatokat.

Fontos kiemelni, hogy a jelentésben nem szerepelnek összegek és becslések, vagyis nem esik szó arról, hogy nagyjából mennyibe kerül majd ez az egész folyamat. A hosszabb távú tervek szerint ahogy az Apollo-program esetében, úgy a marsi küldetések esetén is esélyes, hogy a nagyívű tudományos projekt a gazdasági növekedést is segítheti majd.

Rovatok