Index Vakbarát Hírportál

Az MTA rászállt a homeopátiára

2015. november 9., hétfő 15:34

Az MTA Orvosi Tudományok Osztályának tagjai nyílt szavazáson egyöntetűen, ellenszavazat és tartózkodás nélkül támogatták a Svéd Királyi Tudományos Akadémia kezdeményezését, amely szerint a homeopátiás készítményeket ugyanolyan hatékonysági vizsgálatoknak kell alávetni, mint a hagyományos gyógyszereket.

  – írja a Magyar Tudományos Akadémia hivatalos közleménye.

Idén több országban születtek különböző állásfoglalások a homeopátiás szerek vizsgálatával kapcsolatban. Az ausztrál Nemzeti Egészségügyi és Orvostudományi Kutatási Tanács (NHMRC) a homeopátia témájában született 176 tanulmányt elemezve arra a következtetésre jutott, hogy

nincs olyan hiteles adat, ami bizonyítaná a homeopátiás szerek hatékonyságát.

Az NHMRC márciusi állásfoglalása szerint a homeopátiás eljárások nem alkalmazhatók krónikus és súlyos betegségek kezelésére, vagy súlyos állapotromlással fenyegető esetekben.

Ugyanolyan minősítő eljárás kéne

A Svéd Királyi Tudományos Akadémia májusi állásfoglalásában ellenezte, hogy a svéd gyógyszerügyi hatóság javaslata alapján homeopátiás készítményeket egészségügyi terméknek minősítsenek.

Az Akadémia szerint a homeopátiás szereket ugyanolyan szabványok szerint kellene minősíteni és engedélyeztetni, mint a gyógyszerjelölteket.  Ugyanis – írja a közlemény – hosszú távon beláthatatlan következményei lehetnek annak, ha egészségügyi termékként kerülnek nyilvántartásba olyan készítmények, amelyeknek tudományosan nem bizonyított a hatékonysága.

A Svéd Királyi Tudományos Akadémia kezdeményezésével foglalkozott az Európai Akadémiák Tudományos Tanácsadó Testületének (EASAC) élettudományi bizottsága is. A testület az uniós államok akadémiáinak közös fellépését fontolgatva szeretné felmérni, hogy az EU más országaiban is vitatott-e a homeopátiás szerek minősítési eljárása.

Magyar tudósok részéről már többször megfogalmazódott a követelmény, miszerint a homeopátiás szereket a bizonyítékokon alapuló orvoslás kritériumai alapján kellene elbírálni.

Az MTA ellenszavazat nélkül csatlakozott

A témával öt éve foglalkozott az MTA Orvosi Tudományok Osztálya is. A Komplementer Medicina Bizottság 2010-ben úgy határozott, hogy amíg a hagyományos orvoslás számára megfogalmazott törvényes és társadalmi követelmény, hogy bizonyítsa működése hatékonyságát és biztonságosságát, addig a nem konvencionális medicina mindezen kötelezettségek alól mentesül. A jelenlegi törvényi háttér mellett a komplementer medicina egyet jelenthet a bizonyítékok nélküli orvoslással, de ez súlyos kockázatot jelenthet a betegek számára.

A hazai kutatói társadalom érdeklődését is felkeltette az ausztrál és a svéd állásfoglalás, és az MTA Orvosi Tudományok Osztálya csatlakozott a mostani svéd kezdeményezéséhez, egyhangúlag fogadta el az erről szóló előterjesztést.

– mondta Mandl József, az Egészségügyi Tudományos Tanács (ETT) elnöke. Mandl elmondta hogy a tudománynak meghatározott, szigorú módszerei és rendszerei vannak, és ezekbe a homeopátia nem illeszthető be, mert a homeopátiás szerek nem felelnek meg a bizonyítékokon alapuló orvoslás kritériumainak.

Rovatok