Bár a Szahara számunkra a Föld egyik legszárazabb övezeteként ismert, a ma sivatagos Észak-Afrika valaha nedves, fajokban gazdag terület volt — ahogy arról az ősi szaharai sziklarajzok is tanúskodnak. A vízilovak és zsiráfok alakjait nem véletlenül vésték fel errefelé, ahogy arról is maradtak nyomok, hogy egykor itt nagy szarvasmarha-, birka- és kecskenyájak legelésztek. Egy új felfedezés most felderítette, hogy milyen vízrendszerek táplálták ezt a gazdag hajdani ökoszisztémát.

A Nature Communications-ben megjelent tanulmány szerzőinek egy, a Szahara belsejéből Nyugat felé tartó, és az Atlanti-óceánba ömlő folyamrendszert sikerült ezúttal rekonstruálni. Az a lehetőség, hogy a Szahara helyén hajdanán jelentős folyók folytak keresztül, már egy évtizeddel ezelőtt felmerült, de idáig nem volt erre a hipotézisre közvetlen bizonyíték. Korábban a mauritániai partoknál, a kontinentális talapzaton lévő mély, kanyonszerű vízalatti völgyek, illetve a finom folyami üledék utalt régi nagy folyókra, de most más módszerekkel sokkal pontosabb képet sikerült alkotni a térség hidrográfiájáról.

A francia kutatók műholdas képalkotó radar segítségével, mikrohullámokkal néztek le néhány méterrel a sivatag homokborította felszíne alá, és bukkantak az ősi folyóágyakra. Ezek elhelyezkedése pontosan illeszkedik a partmenti kanyonokhoz is. 

A Tamanrasettnek keresztelt hajdani folyamrendszer annyira jelentős volt, hogy vízgyűjtő medencéjének mérete alapján ma a világ 12. legnagyobbja lenne. A feltételezések szerint Afrika nedves periódusaiban szállított vizet az Atlanti-óceánba, az utolsó ilyen időszak úgy 5000 évvel ezelőtt fejeződött be. A tanulmány arról is képet ad, hogy mennyire gyors hatásai lehetnek a klímaváltozásnak: alig néhány ezer év alatt annyira átformálhatja a tájat, hogy a felszínen nyoma sem marad még egy ennyire nagy folyamnak sem.