A NASA komolyan gondolja, hogy legkésőbb a 30-as években emberes küldetést indít a Marsra. A közelmúltban már a leendő űrhajósok toborzását is elkezdték, és a múlt héten a marsi küldetés szkafanderének prototípusát, pontosabban a prototípus legújabb változatát is bemutatták.

A Z–2 nevű űrruha egy kifejezetten a Mars felszíni körülményeihez, illetve az ott tervezett munkához illeszkedő szkafander, vagyis az űrhajóban töltött hónapok során nem ezt viselik majd az utazók. A pár hónapja még leginkább Buzz Lightyearre hasonlító ruha külsején és formatervén sokat finomítottak a mérnökök, így most már teljesen olyan, mintha a Tron című film neonvilágából inspirálódtak volna: az utazók mellkasán például egy hatalmas, világító valami is van.

Gyakorlati szempontból egyelőre a szkafander hátulja az igazán érdekes: a NASA mérnökei ugyanis oda tervezték az űrruha bejáratát. A trükk az, hogy az eddig jellemzően egy gatyából és egy felsőrészből álló szkafandert egyetlen, egybecsatolt szkafanderként gondolták újra a szakemberek. A tervek szerint az űrhajósok először kilógatják a szkafandert a marsjáróból, aztán átmásznak bele, mindezt persze úgy, hogy közben a marsi légkörrel (és annak szélsőséges hőmérsékletével és alacsony nyomásával) nem találkoznak.

A Z–2-es modellt amúgy a neten szavazták össze a népek, több jelölt közül lehetett választani, és ez a modell nyert. Egy sor másik változás is van a Z–1-hez képest, például a vállak is máshogy festenek, és a ruha felső része kemény műanyagból van a korábbi szövetmegoldás helyett, hogy jobban megfeleljen a folyamatos használat során felmerülő elvárásoknak.

A csípő és a váll körüli csatlakozásokat is áttervezték, hogy jobban lehessen mozogni a ruhában, és a bakancsok is közelebb kerültek ahhoz a változathoz, ami majd a végleges űrruhán is szerepel majd.

A Z–2 ugyanis még nagyon nem a végleges változat. A következő jó 15 évben folyamatosan tesztelik az épp aktuális ruhákat, de a földi tesztekhez felesleges sugárvédelmi réteg még nincs rajta a szkafandereken. Persze amit tudnak, már most is űrbiztosra terveznek, például a ruha már a mostani állapotában is bírja a teljes vákuum körülményeit. A mostani szint főleg a ruha alapvető használhatóságát teszteli, vagyis azt, mennyire lehet benne mozogni és munkát végezni.

A Z–2-es a jelenlegi változatában soha nem jut majd fel az űrbe, a külső borítás ugyanis elég fontos része az űrruháknak. Az űrséták során az jelenti a védelem első, masszív vonalát, az védi az űrhajósokat például az apró puskagolyóként száguldó mikrometeoroktól is, hogy az extrém hőmérséklet-ingadozásokat ne is említsük. Ráadásul az sem utolsó szempont, hogy a ruha lábrészét eleve nem űrsétákhoz tervezték, hanem igazi, lépkedést és a talpak alatt szilárd talajt igénylő sétákhoz.

A Z–2 sokkal inkább emberszabású Mars-járó lesz, mint szkafander, mármint ha a tervek a jelenlegi formájukban valósulnak meg. A konkrét küldetésig rengeteg idő van hátra, illetve például az is kell még, hogy kialakuljon egy olyan hordozórakéta- és létfenntartómodul-változat, amely lehetővé teszi, hogy az utazók eljutnak a Marsig, pályára állnak körülötte, és le tudnak szállni a felszínére, ráadásul úgy, hogy vissza is tudnak térni onnan. Egyelőre ebből a feltételsorozatból csak igen kevés elem mellett szerepel pipa az USA űrhivatalának ellenőrzőlistáján.