Index Vakbarát Hírportál

Tizenöt év után új arcot kapott a megégett tűzoltó

2015. november 16., hétfő 22:54

A 41 éves Patrick Hardisonon még augusztusban végezték el a NYU Lagone Kórházban a műtétet. Hardison, akinek a nyakát és a koponyáját is érintette a műtét jelenleg is kezelés alatt áll, de elképzelhető, hogy hálaadásra hazaengedik a Mississippi állambeli Senatobiába - írja az MTI.

    A műtétnek köszönhetően visszanyerte normális látását és egy interjúban nemrég elmondta, hogy legfőbb célját is elérheti: ismét vezethet majd.  Mivel szemhéját is elvesztette, szemnyílását egészen szűkre varrták össze szeme védelmében, így a műtétig alig látott valamit.

    A Franciaországban 2005-ben végrehajtott első arctranszplantáció óta már több mint két tucatnyi ilyen műtétet végeztek világszerte.  Eduardo Rodriguez, aki a Hardisonon végrehajtott operációt vezette, a közelmúltban írt egy tanulmányt erről a területről. Elmondása szerint a tűzoltó esete azért különleges, mert a korábbiakhoz képest a legkiterjedtebb transzplantációra került sor.

    Az augusztusban végrehajtott 26 órás műtét a férfi szinte teljes koponyáját lefedi, mindkét fülét is érintette, eredeti hajas fejbőréből csak egy kicsi maradt meg, de új fejbőrön is nő már a haj. 

    A donor egy 26 éves New York-i művész és versenykerékpáros, David P. Rodebaugh volt, aki egy utcai kerékpárbalesetben hunyt el Brooklynban. 

    A háromgyermekes önkéntes tűzoltó, Hardison 2001. szeptemberében égett meg Senatobiában, amikor egy égő házban egy nőt keresett. Ráomlott a tető és harmadfokú égési sérüléseket szenvedett a fején és a felsőtestén. 

Rovatok