Váradi András, az MTA Természettudományi Kutatóközpontjának (MTA TTK) vezető kutatója az Élet és Irodalom november 6-i számában Programozott bukás címmel egész oldalas cikket írt arról, hogy a 2011-ben megálmodott központosított kutatói hálózat zászlóshajójában, a 2013-ben átadott, 9,5 milliárdból épült TTK-ban súlyos gondok vannak, a több intézetet is befogadó intézmény gyakorlatilag a csőd szélén áll.
A TTK-ban multidiszciplináris (több területet átfogó) természettudományi kutatások folynak a szerves kémia, az anyag- és környezetkémia, az enzimológia, a kognitív idegtudományok és a pszichológia területén, ilyen átfogó együttműködés elvileg nagyon jót tesz a tudománynak.
Váradi azonban több problémát azonosított az intézményben:
Elég kemény állítások ezek, végigfutva őket, gyakorlatilag semmi nem úgy működik, ahogy kellene, sőt, Váradi szerint a korábban külön működő Enzimológiai Intézetben sokkal jobban mentek a dolgok, mint összezárva a többiekkel – pedig a közös infrastruktúra-használat (műszerek, folyóiratok) tényleg sokat segíthetnének.
A kutatók a tarthatatlan állapotok miatt többször fordultak a Magyar Tudományos Akadémia elnökéhez, aki meg is kapta a leveleket, de egy ideig érdemi lépés nem történt. Februárban az MTA vezetői kutatói fórumot szerveztek, „amelyen azonban sem a főigazgatói tájékoztatóból, sem a kutatói hozzászólásokból nem derült ki a gondok valódi súlya”. Az ÉS-ben megjelent cikk után a kritikákkal és az intézmény állapotával kapcsolatban mi is megkerestük az MTA-t.
Az MTA vezetése szerint a kutatóközpontnak tényleg közös számlája van, de ez nem akadálya a forrásokhoz való hozzájutásnak, a kutatási projekteket pedig elkülönítve számolják el. „A kutatóközpont kiváló szakmai eredményei mellett az MTA vezetői már tavaly érzékelték a finanszírozási nehézségeket, amelyeket azonban a főigazgató kezelhetőnek vélt” – áll válaszukban.
A vezetés szerint a probléma egyik oka az „egyes projektek erőforrásainak túlzott mértékű átcsoportosítása, amely jogilag csak a vonatkozó szabályok betartása mellett lehetséges”. A források átcsoportosítása a gyakorlatban úgy tűnik, azt jelentette, hogy
Az MTA elismerte, hogy „az adminisztrációs költségek az első időszakban valóban megnövekedtek”, amiben szerintük komoly felelőssége volt a kutatóközpont vezetésének. Ezért egy éve változtattak a gazdasági igazgatóság vezetésén, és elkezdték az adminisztráció egyszerűsítését.
Az épület üzemeltetésének költségeivel viszont az MTA szerint nincs gond: a költség nem alacsony, de nem is kritikusan magas, és így is jóval olcsóbb a korábbi, szétdarabolt telephelyek korszerűtlen épületeinek rezsijénél.
A kritika tudományos szempontból legkeményebb pontja, hogy külső személyek, intézmények nem értékelik az intézetben dolgozó kutatókat. Mivel a kutatói pénzek elnyerése pályázati alapon történik, ennek a gyakorlatban az a vége, hogy a nem jól teljesítő csoportok visszahúzzák a jól teljesítőket, mivel független értékelés hiányában nem látszik a valós teljesítményük, így hozzájuk is ugyanúgy kerül a forrásokból, mint a jól teljesítő csoportokhoz.
Az Akadémia vezetői szerint „természetesen van értékelés”, az MTA-n rendszeres a szakmai minősítés. „Az évente elkészített szakmai beszámolókat a kutatóhelyektől független szakmai fórumok minősítik” – írják, bár nem részletezték, melyek ezek. Emellett „a kutatócsoportok működését a legtöbb esetben pályázati források is biztosítják, ilyenkor a megbízó, illetve a pénzügyi támogatást nyújtó intézmény külön értékelést is végez”. Ez mondjuk még mindig jelentheti a külföldi, független értékelők hiányát. Ez nem azért van, mert ebben az országban mindenki megvesztegethető, hanem mert kis ország vagyunk, ehhez mért kutatói társadalommal, egy-egy területen lévők szinte kivétel nélkül dolgoztak már együtt, vagy vannak az értékeléshez némileg összeférhetetlen munkakörökben.
Váradi szerint a kutatóközpont a fenti problémák miatt már a csőd szélén áll. Az MTA szerint, idézem:
ez nem igaz, már csak azért sem, mert költségvetési intézményeknél a csőd ismeretlen fogalom. Ha vannak likviditási problémák, akkor ezek az Akadémia közreműködésével kezelhetők.
A megoldást mindenesetre kitalálták a vezetők:
Hivatalosan: „az MTA kutatóhálózatában éppen most zajlott le az ötévente szokásos főigazgató-, illetve igazgató-váltás folyamata. Az Akadémia belső szabályzata alapján, pályázati rendszerben nevezik ki az új vezetőket, vagy erősítik meg a korábbiakat”.
A többi intézménynél még nem nyilvánosak a döntések, a TTK-val kapcsolatban azonban az Indexszel azt közölte az MTA, hogy bár „a mostani főigazgató megoldott néhány működési problémát, a főigazgatói pályázatokat értékelő független szakértői bizottság azonban új főigazgató megbízását javasolta”.
Megkerestük Váradi Andrást is, hogy kommentálja az MTA válaszát: „Az új főigazgató jövőbeni működése elé nagy várakozással tekint a kutatóközösség, de a további válaszok egyik része téves, a másik része pedig nem a feltett kérdésre reagál”. A kutató szerint a válaszokban gyakran az óhajok, és nem a valós helyzet tükröződik.