Index Vakbarát Hírportál

Jégből építenek meg egy Leonardo da Vinci tervezte hidat

2016. január 8., péntek 06:26

Szó szerint jeges fogadtatásban részesülhet Leonardo da Vinci reneszánsz festő és feltaláló egyik alkotása. Egy kutatócsoport a fejébe vette, hogy megépíti az egyik mérnöki tervét, a Boszporusz folyóra tervezett hídnak a pontos mását.

De nem ám kőből: jégből!

Az 1452 és 1519 között élt Leonardo da Vinci nevét a többség valószínűleg a Mona Lisa miatt ismeri. Pedig a Hermelines hölgy sokkal jobb nő, még hermelin nélkül is, és da Vinci találmányai sokkal nagyobb figyelmet érdemelnének, mint a festményei. A kőhíd tervét da Vinci 1502-ben vázolta fel. Azt szerette volna, ha a 240 méter hosszú hidat az Európát Ázsiától elválasztó Boszporusz tengerszoroson verik fel, ám ebből soha nem lett semmi.

A holland Eindhoveni Műszaki Egyetem kutatói és diákjai már december végén hozzáláttak, hogy bepótolják a mulasztást. A finnországi Juukában kezdték meg a jéghíd építését, hogy valóra váltsák da Vinci tervét. Persze, csak kicsiben: a végleges konstrukció 35 méter hosszú lesz. Az eredeti tervekhez képest a híd tehát a hetedére zsugorodik, de nem is kőből épül, hanem jégből, és még így is hosszabb lesz, mint egy tízemeletes panelház. A híd elég erős ahhoz, hogy a gyalogosok átsétálhassanak rajta, bár a strapabírását azzal is tesztelnék, hogy áthajtanak rajta kocsival.

Hogy dolgozni tudjanak az anyaggal, a kutatók papírrostokat kevernek össze vízzel, és ezeket hatalmas, ballonszerű tömbökbe rendezik. A papírral megerősített víz szinte azonnal megfagy; ez háromszor erősebb és tízszer strapabíróbb a hagyományos jégnél.

A projekthez 900 tonna jégre lesz szükség, illetve 150 mérnökhallgatóra, akik egész Európából idejöhetnek majd hidat építeni. Az egyikük szerint az állandó mínusz 4 Celsius-fokos hőmérséklet ideális az építkezéshez, de a csapat sosem hagyhatja abba a munkát, különben a felszerelésük azonnal megfagyna. Az építészek ezért váltott műszakban dolgoznak, hogy elkészüljenek a híddal. Nem kell őket félteni: tavaly már megépítették a Sagrada Familia kicsinyített mását is jégből, 2014-ben pedig a világ legmagasabb jégkupoláját készítették el.

Rovatok