Index Vakbarát Hírportál

Új halfajt fedeztek fel a Körösben

2016. január 17., vasárnap 10:26

Egy nagyrészt hazai kutatókból álló csoport eddig ismeretlen halfajt azonosított a Körös vízrendszeréből. Az új faj a Barbus biharicus, azaz bihari márna nevet kapta, ezzel jelezve a tájat, amelynek szülötte – írja közleményében a Magyar Haltani Társaság.

A halakkal foglalkozók korábban is tudták, hogy a horgászhalként kedvelt márna mellett a Körös vízrendszerében is él egy másik, apró termetű márnafaj, de bő másfél évszázadon át azt hitték, hogy az a már 1852 óta ismert leírt Petényi-márna (Barbus petenyi). A magyarországi állományok gondos genetikai vizsgálata során derült ki, hogy a Körös vízrendszerében egy olyan új faj honos, amelyet a tudomány eddig nem ismert.

A kutatásban Antal László, László Brigitta és Petr Kotlík vett részt, a tanulmányuk a Molecular Phylogenetics and Evolution nevű folyóiratban jelent meg.

Rovatok