Index Vakbarát Hírportál

Több mint 50 ragadozó madarat mérgeztek meg idén

2016. január 23., szombat 11:21

Az elmúlt években ismét egyre több ragadozó madarat mérgeznek meg Magyarországon, az idén az év első napjaiban különösen sok, több mint 50 állat esett áldozatul mérgeknek, írja az MTI Orbán Zoltán, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) kommunikációs munkatársának információi alapján.

A ragadozó madarakat is érintő mérgezési hullám 2005-ben indult, azóta változó intenzitással tart: míg 2014-ben 15 megmérgezett ragadozó madarat találtak, addig tavaly 61 madár eset áldozatul, az idei év első húsz napjában pedig már több mint 50 mérgezett ragadozó madarat találtak.

Orbán Zoltán szerint elsősorban a gazdák és vadászok helyeznek ki mérget a haszonállatok, vagy az apróvadak rosszul felfogott védelmére hivatkozva. A mérgek célpontjai elsősorban nem a ragadozó madarak, hanem a rókák és kóbor kutyák, ugyanakkor gyakran olyan erős mérgeket helyeznek ki, hogy az elhullott állatokból fogyasztó madarakat is elpusztulnak.

Kiemelte, a mérgek kihelyezése törvénysértő, az elkövetők orvvadászat, természetkárosítás vagy állatkínzás miatt akár 2-5 év börtönbüntetésre is számíthatnak. Orbán Zoltán tájékoztatása alapján tavaly négy hivatásos vadász ellen indult eljárás.

Rovatok