Víz, E967, E300 – meginna egy olyan üdítőitalt, aminek ezek az összetevői? Valószínűleg csak erős gyanakvással, arra gondolva, hogy micsoda borzasztó szintetikus lötty ez. Pedig valójában a szuperegészségesnek kikiáltott bioitalsláger, a nyírfavíz összetevőit soroltuk fel (E967 = nyírfacukor, E300 = aszkorbinsav). És most legyen erős: miközben az előző mondatot elolvasta, kicsit eltereltem a figyelmét, és észre sem vette, hogy komoly mennyiségű E948-at és E941-et vitt be a szervezetébe (E948 = oxigén, E941 = nitrogén).
Régóta divat rettegni az E-számoktól, természetellenesnek, egészségtelennek, sőt egyenesen rákkeltő méregnek és univerzális sátánságnak tekinteni őket, persze szigorúan anélkül, hogy értenénk, mit is takarnak a számok. A jelenség az utóbbi hónapokban kapott komoly lökést, és a web ezoterikus-áltudományos mocsarából kiszabadulva egyenesen a mainstream médiában, tévéreklámokban és a szupermarketekben landolt. Hirtelen megjelent egy új élelmiszer-kategória, az E-szám-mentes termékeké: van E-mentes mustár és ketchup, vajkrém és kenyér, sőt, még párizsi is, ami azért minimum meghökkentő, tudva azt, hogy úgy egyébként miből és hogyan készül a párizsi.
Márpedig ha valamit azzal hirdetnek, hogy E-mentes, és ezért jó, az azt sugallja, hogy az E, bármilyen szám is áll mögötte, valami rossz dolog.
Ezzel pedig elég ingoványos talajra érkeztünk, hiszen mint az előbb kiderült, az egészségtelennek éppen nem nevezhető levegő is 99 százalékban E-számokkal jelölt vegyületekből áll. Sőt, E-számuk van olyan anyagoknak is, mint a C-vitamin (E300), vagy a kurkuma (E100), amelyeket ironikus módon éppen azokban a körökben szokás rákgyógyító csodaszerként ünnepelni, amelyekben az E-számok istenkáromlásnak számítanak. Különben is, hogy a fenébe lehet E-mentes pont a ketchup, amikor az ugyanattól a likopin (E160D) nevű vegyülettől kapja a színét, amitől a paradicsom meg úgy általában az összes piros színű zöldség és gyümölcs?
Az E-számokat az EU használja az élelmiszeriparban használt adalékanyagok rendszerezésére (maga az E betű is Európát jelenti). A kezdeményezés a hatvanas években indult, eredetileg a színezőanyagok körüli káosz átláthatóvá tételére, aztán bekerültek a tartósítószerek, antioxidánsok, és sorban minden más is, ízfokozók, antibiotikumok és egyebek. Az egész értelme az lett volna, hogy az élelmiszerek összetevőit egyértelműen és egyszerűen lehessen felsorolni a laikus számára riasztóan hangzó vegyületek és kémiai kifejezések használata helyett, ahogyan például Amerikában működik a rendszer a mai napig.
Nos, amint a mellékelt ábra mutatja, a dolog nem egészen jött össze.
Az E-számok listája mára többszázasra hízott, és olyan anyagok is szerepelnek rajta, amikről álmunkban sem gondolnánk, hogy az élelmiszeripar használja őket. Van például E-száma az ezüstnek (E174) és az aranynak (E175), a hidrogénnek (E949) és héliumnak (E939) is, utóbbi kettőből pedig egyenesen adódik, hogy az emberiség jelenlegi fejlettségi szintjén megfigyelhető univerzum legalább 98 százalékban E-számokkal jelölt anyagokból áll. Tegyük hozzá gyorsan, hogy az univerzum legalább 98 százaléka egyébként roppant barátságtalan és egészségtelen hely.
Az, hogy az E-szám szükségszerűen valami szintetikus, vegyipari eredetű, természetellenes borzalmat jelöl, alapvető tévedés. Egy csomó vitamin, létfontosságú vegyület vagy a növények színét és ízét adó anyag is ide tartozik, a citromsavtól a karamellig, az almasavtól a vas-oxidig. Egy sor E-mentesként hirdetett élelmiszer egyenesen elképzelhetetlen ilyen vegyületek nélkül, a mustár jellegzetes csípősségét például az ecetsav (E260) adja, a kenyér állagát pedig az élesztő termelte szén-dioxid (E290).
Na de ebből logikusan következik, hogy E-mentesnek hirdetni ezeket az ételeket nettó átverés, nem? De nem ám. Ugyanis egy dolog a logika, és egy másik a jog.
Két E-mentes termékeket gyártó és forgalmazó nagy cégnél, a Sole-Mizónál és az Univernél kérdeztünk rá, hogy mi van ezekben a cuccokban E helyett. Első körben megtudtuk, hogy
„E szám mentesnek minősül azon élelmiszeripari termék, amely az Európai Unió >>A BIZOTTSÁG 1152/2013/EU RENDELETE (2013. november 19.) az 1333/2008/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet II. mellékletének az élelmiszer-adalékok uniós jegyzékének létrehozásával történő módosításáról szóló, 1129/2011/EU rendelet magyar nyelvi változatának helyesbítéséről<< lévő rendeletben közölt E számmal jelölt adalékanyagokon kívüli, az adott élelmiszerkategóriához engedélyezett adalékanyagokat tartalmaz csak.”
Amiből gyakorlatilag csak annyi lett világos, hogy jogilag az egész E-szám-mentesség ezer százalékig be van védve és jogszabályokkal körülbástyázva. Amit megerősít az is, hogy a GVH tájékoztatása szerint hozzájuk E-mentes termékekkel kapcsolatos panasz vagy bejelentés még nem érkezett. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) viszont kérdésünkre ezt felelte, hogy
„Nincs sem magyar, sem Európai Unós jogszabály, szabvány, előírás, vagy útmutatás speciálisan arra vonatkozóan, hogy milyen feltételek mellett lehet egy élelmiszert »E-mentesnek« nevezni, azonban a jelölési rendelet előírja, hogy a jelölés és az alkalmazott jelölési módszer nem vezetheti félre a fogyasztót az élelmiszer tulajdonságait (pl.: jellemzőit, összetételét, mennyiségét stb. ) illetően valamint nem állíthatja vagy sugallhatja, hogy az élelmiszer különleges tulajdonsággal rendelkezik, ha ugyanezekkel a tulajdonságokkal minden más hasonló élelmiszer is rendelkezik.”
Nem lett teljesen kristálytiszta a kép, ugye? A trükk az, hogy van az élelmiszer-alapanyag és az élelmiszer-adalékanyag, a kettő pedig jogilag nagyon nem ugyanaz, de még akkor sem, ha a kémia szerint igen. Vegyünk például egy derék C24H27N2O13 molekulát, és az egyszerűség kedvéért nevezzük el Bélának. A hivatalos neve egyébként betanin, a száma E162, jellegzetes, céklavörös színe miatt színezőanyagként használja az élelmiszeripar. Bélának halvány fogalma sincs arról, hogy ő
Bár Béla mindhárom esetben tök ugyanaz az anyag, ugyanazzal a hatással (piros színt ad, illetve jótékony antioxidáns hatása van a szervezetben felszívódva), az első esetben alapanyag és nem adalékanyag, így nem is kell E162-nek nevezni, a második kettőben viszont igen, attól függetlenül, hogy természetes módon született, vagy szintetikus.
De miért feltételezné bárki, hogy a céklakivonattól egészségtelenebb lesz az a bizonyos lecsókonzerv? Az E-ellenesek kedvenc érve erre az, hogy az adalékanyagok kémiai úton készülnek, és vegyi maradékanyagokat tartalmaznak. Vegyület = méreg = halál, ha nem tudod kimondani a nevét, ne edd meg, ismerős logika. Valójában meg éppen a nyírfavíz esetében láttuk, hogy a szupertermészetes és organikus dolgokba is kerülhetnek például a szennyezett talajból szupertermészetes és organikus módon káros anyagok. Sőt: vegyületek.
Egyáltalán, miért teszünk adalékanyagokat a kajába? Ennek több oka is van:
Igen, simán lehet, hogy egy adalékanyagtól jobb minőségű és egészségesebb lesz az étel, ahogyan az is, hogy gyengébb, de olcsóbb, vagy mondjuk nem romlik meg két nap alatt. Sokféle kompromisszumot köthetünk az adalékanyagokkal, de az, hogy az egészséges-egészségtelen-veszélyes skálán hol helyezkedik el egy adott étel, egész biztosan nem önmagában a E-számok függvénye. Újra csak a Nébihet idézve:
Szeretnénk kihangsúlyozni, hogy kizárólag azért, mert egy élelmiszer tartalmaz adalékanyagot, nem nevezhető egészségtelennek, de ez fordítva is igaz, tehát, csak azért, mert nem tartalmaz adalékanyagot, nem nevezhető egészségesnek.
Az E-számokat ördögtől valónak kikiáltani áltudományos butaság, a világ sokkal bonyolultabban működik annál, mint hogy ami a földben nőtt az jó, amit utána tettünk a kajába, az rossz. A nagy cégek az E-mentes kampányaikkal egészen biztosan milliméterre betartják a törvény betűjét, és nyilván egy nagyon is létező fogyasztói igényt szolgálnak ki – a végeredmény mégis csak az, hogy az áltudományos butaság szekerét tolják vele.