Szőrös barátainkat kétszer is háziasítottuk - állítja egy cikk a PLOS One tudományos lapban, de ezzel a kijelentéssel is óvatosnak kell lennünk, mert már arról is előkerültek bizonyítékok, hogy a macskák esetében szó sincs háziasításról. A génjeikben ugyanis nem hagyott sok nyomot az elmúlt 9500 év együttélés.
A macskák háziasítására utaló első nyomok Ciprusra vezetnek, a mediterrán szigeten talált maradványok időszámítás előtt 7500 környékén kerültek a földbe. A leletek segítségével azt is sikerült kideríteni, hogy a ma élő összes házimacska ehhez a fajhoz, a közel-keleti vadmacskához (Felis silvestris lybrica) tartoznak.
Csakhogy van még egy 5300 éves lelet, egyenesen Kínából, és ez egészen biztosan nem a közel-keleti vadmacska rokona, hanem egy arrafelé honos leopárdmacskáé (Prionailurus bengalensis). Amikor a csontok tizenöt évvel ezelőtt napvilágot láttak, még nem volt nyilvánvaló a faji eltérés, és a tudósok elképzelhetőnek tartották, hogy a kereskedelmi útvonalakon jutott el oda a háziasított macska.
Ezt az elméletet cáfolták francia nemzeti tudományos kutatóintézet munkatársai Jean-Denis Vigne vezetésével. A csontok méretének és formájának elemzésével lényeges különbségeket mutattak ki a két maradványban. Nemcsak arra sikerült rájönni, hogy a csontok egyértelműen egy leopárdféléhez tartoznak, hanem arra is, hogy biztosan háziasított egyedekről van szó. Egy biológiai bizonyíték erre, hogy a háziállatok mancsa kisebb, mint a vadon élő társaiké, és a leletek fogazata is arra utalt, hogy az embertől kaptak ennivalót.
A kínai házimacskához szorosan kötődhetett az ember, hiszen legalább egy tetemet egyben eltemettek. Magyarán azt az egyedet biztosan nem falta fel más ragadozó.
Ha valóban kétszer is összebarátkoztunk macskákkal, az felülírja a háziasításukkal kapcsolatos eddigi ismereteinket. A Washington Egyetemen dolgozó Fiona Marshall zoológus szerint a macska háziasította önmagát. Maga a tény, hogy ez kétszer is megtörtént, a tudós szerint arra utalhat, hogy más állatok háziasításában is sokkal kisebb volt az ember szerepe, mint azt remélnénk.