Zvolenszky Zsófia sikeres és igen elfoglalt filozófus. Kutat, habilitált docensként tanít, tanulmányai kötelező olvasmányként szerepeltek már olyan egyetemek kurzusain, mint az MIT, a New York University, a Northwestern vagy a University of Massachusetts. A legkülönbözőbb országokban rendezett konferenciákon tart előadásokat. És mélyen beleivódtak azok a pillanatok, amikor kollégái szigorúan, lekezelően és helytelenítően oktatták ki arról, hogy a gyerekének semmi keresnivalója a tudományos előadások helyszínén. Úgyhogy egy hosszú esszében leírta, hogy neki miért volt rendkívül hatékony a tudományos munkássága az elmúlt két évben, amit szülés után, kislánya kétéves koráig, vele együtt végzett el.
Az ELTE nyelvfilozófiával foglalkozó docense a kutatási témájával kapcsolatban az elmúlt két évben 15 új tudományos publikációt jelentetett meg, és 23 előadást tartott a világ 13 országában. Az utazásokra egy kivétellel mindegyikre elkísérte őt kislánya, Olivia, aki tavaly novemberben lett kétéves. Így Olivia
„Öt hónapos volt az első tengerentúli repülésekor, 10 hónaposan egy dubrovniki konferencián tanult meg tapsolni” – írja esszéjében Zvolenszky. A filozófus-családanyát nagyjából minden második előadására tudta elkísérni a férje, Pap András László, aki szintén egyetemi oktató és kutató. Amikor viszont Olivia édesapja nem volt jelen, akkor a kislány vagy bent maradt a teremben a konferenciák, előadások ideje alatt, vagy biztosítottak a konferencia szervezői gyerekfelügyeletet (három alkalommal), vagy Zvolenszky Zsófia megkérte egy kollégáját, hogy felügyelje a kislányát, amíg megtartja előadását. Sőt, kétszer az is előfordult, hogy együtt álltak fel a pulpitusra.
Édesanyja szerint Olivia résztvevőként a közönség soraiban egyáltalán nem volt zajmentes, de szerinte a beszéd, gügyögés, játék-zajongás szintje elfogadható volt, már csak azért is, mert ezzel együtt legalább folytathatta hivatását, a gyerek jelenléte nélkül ugyanis – bár nagyon szerette volna – képtelen lett volna rá. (Nagyrészt a babával összehangolt munkájának eredményeként a kutatásait a neves Marie Curie-ösztöndíjjal folytathatja idén a Szlovák Tudományos Akadémián.)
„Egy olyan, férfiak dominálta tudományos színtéren, mint a filozófia, időbe kerül, míg a közösség elfogadja azt a nézőpontot, hogy egy anyának vagy éppenséggel apának teljesen jogos igénye, hogy kisbabával vehessen részt” – mondja a filozófus, és példaként kiemeli a Konstanzi Egyetem gyakorlatát, ahol gyerekvigyázásra elkülönített büdzsé van a konferenciákon. (Egyébként az ELTE Társadalomtudományi Karán rendezett doktori védéseken is van bébiszitter.)
Zvolenszkynek és családjának három alkalommal biztosítottak bébiszittert a konferenciákon, például a University of East Anglia-n, amikor a kislánya hét hónapos volt. Egy közeli külön tantermet is lefoglaltak nekik, így a szünetekben ki tudott szaladni hozzá szoptatni. „Ez volt az első alkalom Olivia születése óta, hogy egy egész nap eltelt úgy, hogy nem láttam piszkos pelenkát, és el tudtam merülni a konferencia-előadásokban, képes voltam fókuszálni a vitákra és kommentárokra, még ha rozsdásnak és kialvatlannak is éreztem magam” – mondja a kutató.
„Olivia konferenciáink során kivételesen rugalmas volt – a jókedvét tanítani lehetne. De az esszém annyiból messze túlmutat egy könnyen kezelhető baba esettanulmányán, hogy általánosabban kirajzolódik:
akiknek komoly hátországuk van, amelyben a háztartást, gyerekeket az anya viszi" – mondja a docens. Véleménye szerint azzal, hogy részt vett gyerekével ezeken a szakmai eseményeken, azok jellegének alakításában is részt vállalt, de nemcsak ő, hanem kollégái is, akik cipelték a babakocsiját, játszottak Oliviával, vagy csak elmagyarázták a játékcsörgés miatt méltatlankodó kollégáknak, hogy miért van rendjén a baba jelenléte. „Így fokozatosan befogadóbbá, megközelíthetőbbé tehetjük a szakmánk eseményeit, légkörét egyes karrierjükben hagyományosan kevésbé támogatott csoportok (például a nők, egyedülálló szülők) számára is” – fogalmaz.
Kislánya kétéves koráig tartó időszak ideálisnak tűnt arra, hogy az utazásokat beillesszék az életükbe, ugyanis még nem kellett visszatérnie a tanításhoz, ebben az életkorban pedig a repülőjegy sokkal olcsóbb a babáknak. „A gyerekes utazás a logisztikáról szól. Gyakran szükség van a B, a C, sőt a D tervre is. Minden alkalommal vettünk a repülőjegyekre biztosítást, ha esetleg Olivia váratlanul beteg lenne” – írja például a gyakorlati megvalósításról Zvolenszky.
Esszéjében ezt a kétéves időszakot a kisbaba és anyukája fenntartható konferenciázásának hívja, és kiemeli, hogy pontosan tudja, ez nem a tipikus kisgyerekes anyaélet. Nemcsak Közép-Kelet Európában, de nyugaton és a tengerentúlon sem, a legtöbb kollégájának (beleértve több skandináv filozófust) Olivia volt az első bébi a közönség soraiban. Éppen ezért, bár főként támogató volt vele a környezete, kritizálták is amiatt, hogy keményen dolgozik tudományos előmenetelén is a gyereknevelés mellett.
Mint mondja, a konferenciákon a kifogások többsége valamelyik nyugati egyetemen hangzott el, például, hogy merészeli a műanyag építőkockákat csörgető kislányt beültetni egy előadásra.
A kutató azt mondja, pár évvel ezelőtt ő is úgy gondolta, hogy ezeket a dolgokat valóban nem merheti, de most már épp ennek az ellenkezőjét hiszi. „Nyilván sokféle baba van, más és más, miben rugalmasak vagy rugalmatlanok. A lényeg viszont: anyasági stratégiából is többféle van, és az én utam is választható, kivitelezhető, még akkor is, ha a társadalom azt sugallja, hogy a női szerepeknek és az anyaságnak másról kell szólnia. Nem kell. Szerintem érdemes a különféle útvonalakat nyitott lehetőségként felfognunk, mérlegelnünk, hogy nekünk anyaként (apaként) jó volna-e.”