Index Vakbarát Hírportál

1500 éves, föld alatti templomot találtak a törökök

2016. február 7., vasárnap 19:09

A korábban feltártaknál nagyobb az az 1600 éves templom, amelyre Törökország középső részén bukkantak a régészek még január végén. A kappadókiai régióban, Nevsehir közelében talált templom ráadásul különleges freskókat is rejt Jézus mennybemeneteléről és a végítéletről.

A templomot – amelyre a Nevsehir központjában lévő váron belül találtak – részben eleve a föld alá építették, az ötödik században, néhány évtizeddel azután, hogy a kereszténység államvallássá lett a Római Birodalomban.

Ráadásul nagyobb is, mint az eddig ismert kappadókiai templomok. „A teljes feltárás után a térség még nagyobb keresztény zarándokhellyé válhat, mint eddig volt.” – mondta a Hürriyet angol nyelvű kiadása szerint Nevsehir polgármestere, Hasan Ünver. 

A szakemberek egyelőre csak a templom tetejét tudták megvizsgálni, a pontos méretekről így csak később kapnak képet. A földdel feltöltött tér kiásására csak a melegebb, szárazabb idő beköszöntével kerülhet sor, nehogy a nedvesség elpusztítsa a mindeddig megmaradt freskókat.

Rovatok