Index Vakbarát Hírportál

Kutyák öregedését vizsgálják az ELTE-n

2016. február 18., csütörtök 11:06

Az ELTE Etológia Tanszék és az MTA-ELTE Összehasonlító Etológiai Kutatócsoport kutyák egészséges öregedésével foglalkozik a következő öt évben – ilyen komplex megközelítésre eddig még nem volt példa a kutyák etológiai vizsgálatában.

A 2016 májusában induló kutatási projekt (Cognitive Ageing in Dogs) az emberrel együtt élő kutyák sikeres öregedésének folyamatát vizsgálja viselkedési, genetikai és idegtudományi szinten. A sikeres öregedés azt jelenti, hogy a kognitív hanyatlás (elbutulás) nem befolyásolja negatívan az életminőséget.

A kutatás fő célja korszerű biológiai módszerekkel olyan módszertan kidolgozása, amely a kutyáknál is mérhetővé teszi a kognitív hanyatlást. A kutatás elvileg majd lehetővé teszi a családi és munkakutyák egészséges élettartamának meghosszabbítását, és egyúttal az emberi öregedés nemkívánatos folyamatainak megértéséhez is hozzájárul. A kutatás részeként több mint száz idősödő kutya életét követik négy éven át, a vizsgálatokhoz várják a nyolc évnél idősebb kutyák és gazdáik jelentkezését.

 A kutatók célja, hogy lefektessék az eddig gyakorlatilag nem létező kutya-neurogerontológia alapjait. Az elmúlt években családi kutyákon folytatott kutatások nagy része kérdőívekkel próbálta felderíteni az öregedés velejáróinak előfordulási gyakoriságát és súlyosságát, ezek a tanulmányok általában a viselkedés szintjén megfigyelhető hanyatlás leírására korlátozódtak, az ezt kiváltó, kognitív funkciókat érintő változásokat nem vizsgálták. Az öregkori betegségtünetek előfordulását eddig csak laboratóriumi kutyákon (beagle fajtán) vizsgálták, a hazai kutatók azonban családi kutyák esetében írják le az öregedés során megjelenő memória- és végrehajtó funkció zavarokkal járó neurális elváltozásokat.

A kutyákat és az embereket ugyanazok a káros környezeti tényezők érhetik (vegyszerek, levegőszennyezés, zajártalom, mozgáshiány, ingerszegény életmód), ezért a hazai kutatók számos, laboratóriumi állatokon nem kielégítően modellezhető jelenséget, életmódbeli és genetikai kockázati tényezőt, valamint védőfaktort is vizsgálhatnak.

 A kutatócsoport azt is vizsgálja, hogy miért öregednek máshogy a kis- és nagytermetű kutyák: a kutyafajták élettartama ugyanis elsősorban testméretüktől függ. A nagyobb (70-80 kg-os) kutyák átlagosan 7-8 évet élnek, 6 évvel kevesebbet, mint a 10-20 kg-osak. A fajtatisztaság szerepe sem elhanyagolható, ugyanis azonos testméretű kutyák közül a keverékek tovább élnek. A testmérettel és fajtatisztasággal összefüggő élettartambeli különbségek biológiai hátterének feltárása jelentősen segítheti az öregedést befolyásoló, feltehetően főként genetikai faktorok azonosítását.

A kutya kóros és normális öregedési folyamatainak minden korábbinál alaposabb leírásához, és az ezekkel összefüggő faktorok azonosításához háromféle megközelítést alkalmaznak. Az idegtudományi megközelítésnél az ELTE-s kutatócsoport által kifejlesztett, a világon sehol máshol nem használt funkcionális mágneses rezonanciavizsgálatot (fMRI) használják különböző korú kutyák agyi aktivitását auditoros és vizuális ingerek feldolgozására. Fiatal és idős, illetve sikeresen és nem sikeresen öregedő kutyák alvási EEG mintázatának összehasonlításával vizsgálják a kognitív funkciók és egyes hullámtartományok arányát, illetve más EEG paraméterek kapcsolatát.

A genetikai kutatás során kidolgozzák az öregedést jellemző génexpressziós profilt, vizsgálják, hogy az öregedés során milyen epigenetikai változások történnek. Az epigenetikai mechanizmusokat környezeti faktorok is befolyásolják, ezért fontosnak tartják, hogy a korábban kérdőívvel gyűjtött élettörténeti információkat, életmód-jellemzőket is bevonják az elemzésekbe.

Viselkedésméréssel többek között GPS-szel követik az automatikus szociális interakciókat, használnak szemmozgás-követő (eye-tracking, ET) berendezést, a kognitív képességeket érintőképernyővel mérik majd.

A projektet az Európai Kutatási Tanács támogatja.  Kubinyi Enikő, az Európai Kutatási Tanács (European Research Council, ERC), fiatal kutatóknak szóló 2015-ös Starting Grant pályázatán 1,2 millió eurós támogatást nyert el. 

Rovatok