Index Vakbarát Hírportál

Magyar testvérpárt díjazott a NASA

2016. március 7., hétfő 17:19

Magyar testvérpár nyerte a NASA egyik pályázatát, amelyet még tavaly nyáron írtak ki. Az amerikai űrügynökség az emberszabású, szerszámhasználatra is képes robotjaik továbbfejlesztéséhez készíttettek 3d modelleket különböző eszközökről. Szatmári Balázs és testvére, Szatmári Gergő egy RFID-szenner modelljét készítették el, a NASA szerint a pályázók közül a legjobban. Az eredményt szeptemberben hirdették ki, de a NASA oklevelét csak az elmúlt hetekben kapta kézhez a testvérpár.

Nagy célok, apró feladatok

A NASA az utóbbi években egyre nagyobb hangsúlyt fektet arra, hogy a belső fejlesztések mellett minél több kisebb feladat kiszervezésével tegye hatékonyabbá a munkát. Az ügynökség Center of Excellence for Collaborative Innovation (CoECI) nevű központját 2011 végén alapították, többek között az ilyen crowdsourcing projektek menedzselésére. Online kihívásokat hirdetnek meg, amelyekre a NASA-tól független külső fejlesztők jelentkezését várják, és aki a legjobb munkát végzi, annak a pályázati munkáját veszik át.

Ezek a projekteket általában a NASA Tournament Lab (NTL) nevű online platformon szervezik. Emellett viszont a CoECI beindított egy kísérleti programot is, amelyben jóval kisebb és egyszerűbb mikrofeladatokat is kiszórnak külső fejlesztőknek. Ennek a kísérletnek volt az egyik első felvonása a tavaly nyári kihíváscsokor, amelynek részeként a magyarok által megnyert pályázatot is kiírták. Ezek lebonyolításához viszont olyan nyílt platform is elég, mint a Freelancer.com és hasonló szolgáltatások.

A Freelancer.com, ahogy a neve is mutatja, szabadúszó munkavállalókat köt össze munkaadókkal, projektalapon. Olyan, mint egy egyprojektes kalandokra szakosodott állásügyi társkereső, több mint 18 millió felhasználóval. Az oldalon eddig lefutott NASA-kihívásokban az arculattervezéstől a 3d modellezésen és az asztronautáknak szánt okosórás appokon át egészen a robotkartervezésig versenyezhettek a szabadúszó fejlesztők. Azt pedig, hogy sikeresnek bizonyul-e ez a mikroprojektekre épülő közösségi kiszervezés, a Harvard Egyetem Crowd Innovation Lab nevű intézete értékel ki a NASA-nak.

Modellekkel az ügyesebb robotokért

A magyar siker a Robonaut-kihívások keretében született. A Robonaut a NASA emberszabású robotja, amelyet a General Motorsszal közösen fejlesztettek. Abban különbözik más robotoktól, hogy a humanoid felépítése és a nagy kézügyessége miatt képes szerszámokat használni, így közvetlenül segítheti majd az emberek munkáját, vagy el is végezheti azt helyettük olyan helyeken, ahol az emberi asztronautáknak túl veszélyes lenne. A jelenlegi verzió az R2, ezt 2011 óta tesztelik a Nemzetközi Űrállomáson, a tervek szerint hosszú távon felfedezésre is használható lesz.

A pályázóknak 3d modelleket kellett készíteniük azokról az eszközökről, amelyekkel később az R2 is dolgozhat. A modelleket teszteléshez fogják felhasználni, hogy tovább fejlesszék a robotok eszközhasználati képességeit. Összesen 14 különböző modellezési projektet hirdettek meg ebben a kategóriában. A Szatmári-testvérek egy RFID-szkennert modelleztek, amelynek egy változatát az emberi asztronauták is használják. Ezzel RFID-címkék (a beléptetőkártyákba vagy a bolti lopásgátlókba is beépített rádiófrekvenciás azonosítócsipek) olvashatók le, így a felcímkézett objektumokat lehet vele megtalálni és nyilvántartani.

A magyarok gyorsak is voltak: elsőként adták be a pályamunkát, ami azonos minőségű pályázatok esetén döntő tényező lett volna. De nem lett, a CoECI értékelése szerint az ő modelljük lett a legjobban kidolgozott a 15 nevezés közül, és az eddig beérkezett legjobb mikroprojektmunkák között is felsorolják a magyar modellt. A pénzdíj egyébként 75 dollár volt, de persze Szatmáriék ennél a jelképes összegnél többre értékelik, hogy egy ekkora szervezet fogja felhasználni a munkájukat.

A Robonaut Szimulációhoz minél realisztikusabb, élethűbb és egyben poligonszám szempontjából optimalizált formában kellett elkészíteni az R2-es robot használati tárgyait. Ezekkel a tárgyakkal az R2-es robotot tökéletesítik

– mondta az Indexnek Szatmári Balázs.

Rovatok