Index Vakbarát Hírportál

Egyre több orrszarvút ölnek meg vadorzók

2016. március 10., csütörtök 14:44

Hat éve folyamatosan növekszik a vadorzók által megölt orrszarvúk száma Afrikában, 2015-ben 1338 állatot mészároltak le tülkükért, jelentette be a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN).

Ez a legnagyobb éves veszteség azóta, hogy 2008-ban a Dél-afrikai Köztársaság betiltotta az orrszarvútülök kereskedelmét, és elterjedt a vadorzás, írja az MTI. 2008 óta mintegy 5940 rinocéroszt öltek meg Afrikában, ám tudósok szerint ennél jóval több lehet a vadorzók áldozatainak száma. 

A veszélyeztetett fajok nemzetközi kereskedelmét szabályozó washingtoni egyezmény (CITES) alapján 1977-ben tiltották be az orrszarvútülök kereskedelmét, a Dél-Afrikai Köztársaság, ahol a Föld rinocéroszpopulációjának mintegy 80 százaléka él, 2008-ban csatlakozott az egyezményhez. Az elmúlt két évben orvvadászatuk Kenyában csökkent, és a Dél-Afrikai Köztársaság tavaly jelentette be először, hogy területén is kissé csökkent az orrszarvúk orvvadászata.

Az új adatok szerint Namíbiában megnégyszereződött, Zimbabwében megkétszereződött az elmúlt két évben az állat orvvadászata. Szakemberek becslései szerint az afrikai kontinensen 2015-ban a szélesszájú orrszarvúk száma 19 682 és 21 077 között lehet, míg a keseknyszájúaké 5042 és 5455 között.

Rovatok