Index Vakbarát Hírportál

A levegőből veszi ki az ivóvizet

2016. április 18., hétfő 09:28

Egy bécsi tervező, Kristof Retezár új találmánya kivonja a vizet a levegő páratartalmából, majd tiszta ivóvizet készít belőle. A Fontus nevű készüléket egy kerékpárhoz lehet rögzíteni, így a biciklisták még akkor sem fogynak ki a vízből, ha a legközelebbi ivókút több kilométerre lenne.

A Fontus a kondenzáció elvég hasznosítja. A gyakorlatban ezzel már mindenki szembesült, aki elővett a hűtőből egy üveg vizet, és látta az oldalára kicsapódó nedvességet.

Ez egyszerűen a levegő páratartalmát kondenzálja. A levegőben mindig van valamennyi vízpára, függetlenül attól, hogy hol vagyunk – még a sivatagban is. Ez azt jelenti, hogy potenciálisan mindig megoldható, hogy kinyerjük a vizet a párából.

– mondta Retezár.

A napenergiával működő eszköz tartalmaz egy hűtőként működő kondenzátort, ami egy sor hidrofób (víztaszító) felülethez kapcsolódik. Ahogy a biciklire rögzített eszköz kapcsolatba lép a levegővel, és lehűl a felszíne, létrejön a kondenzáció. A hidrofób felületek taszítják a vizet, így a pára azonnal vízként csapódik ki rajta, majd a palackba kerül.

A Fontus optimális körülmények között fél liter vizet állíthat elő óránként. Optimális körülmények alatt a 30-40 fokos hőmérsékletet és a 80-90 százalékos páratartalmat értjük. A prototípushoz tartozik egy szűrő is, hogy a por és a bogarak ne kerüljenek a vízbe, de más káros anyagokat nem tud megszűrni. Retezár szerint ez nem probléma: a kapott víz így is iható lesz, feltéve, hogy nem nagyon szennyezett a környékbeli levegő. A városi környezetbe szánt változathoz terveznek egy karbonszűrőt is, ami a helyi légszennyezéssel is elboldogul.

A levegőből veszi ki az ivóvizet

Retezár már dolgozik egy önálló verzión is, ahol a légáramlást ventilátor biztosítja, és nem a bicikli körül keletkező ellenszél. Ezt a modellt elmaradott régiókban lehetne használni, ahol a levegő páratartalma igen magas, de nehezen lehet ivóvízhez jutni. Egy ilyen eszköz a vízhiány globális problémájára is megoldást jelenthet.

Az öntöltő vizespalack gyártásra az Indiegogón gyűjtenek, az alapmodellt 165 dollárért kínálják.

Rovatok