Több évtizedes álom válhat valóra, ha egy, a Nemzetközi Űrállomásra (ISS) most felcsatolt új eszköz sikerrel teljesíti a majdnem kétéves tesztet: a Bigelow Aerospace nevű cég találmánya, a felfújható űrkapszula elhozhatja az igazi, nagybetűs Űrturizmust, de akár az űrkutatást is megreformálhatja.
Bár a repülés száz év alatt kevesek kiváltságából tömegek eszközévé vált, az űrhajózás kicsit lassabban halad ezen az úton. Pár száz ember van mindössze, aki átlépte a 100 kilométer magasra tett Kármán-vonalat, vagyis azt a hivatalos határt, ahol a közmegegyezés szerint a világűr kezdődik, de milliók vágynak arra, hogy egyszer átéljék az élményt. És ha valamire milliók vágynak, ott piaci rés van, és ahol piaci rés van, ott lesz egy élelmes vállalkozó is. Az űrturizmus beindításán többen is dolgoznak, azonban a legkomolyabb lépést épp mostanában teszi meg az egyik legkomolyabb úttörő: a Bigelow Aerospace az űrszállodák elődjét teszteli az űrállomáson.
A Bigelow egy Los Angeles-i startup, melynek fő célja, de tényleg nagyon leegyszerűsítve, felfújható űrlakókocsik kifejlesztése. A technológia nem teljesen a sajátjuk, a cég a NASA által a 90-es évek elejére kifejlesztett, de aztán elkaszált fejlesztései közül vett át párat, hogy aztán mintegy 250 millió dolláros befektetéssel továbbfejlessze a TransHab nevű projektet. A TransHab egy, a Földet összehajtogatott állapotban elhagyó, vagyis helytakarékos űrállomásmodul lett volna, melynek a belső teret a világűrtől elválasztó falát majdnem két tucat réteg alkotta. A mikrometeoritoktól, a hidegtől, a sugárzástól és minden egyéb, az űrben leselkedő veszélytől elválasztó hibrid szerkezetet jó 35 centi vastagra tervezték, maga a TransHab modul 8,2 méteres átmérőjű lett volna. Ez utóbbi adat önmagában is tekintélyt parancsoló, az ISS legnagyobb modulja, a Columbus (melyet amúgy az Európai Űrügynökség rakott össze), csak nagyjából fele ekkora, 4,5 méteres átmérőjű.
A TransHab azonban az 1990-es évek végére teljesen befuccsolt, nem sikerült tartani sem a határidőket, sem a tervezett költségvetést, szóval mint annyi más, ígéretes programot, a NASA végül leállította az egészet. Ekkor jött képbe a Bigelow, akik megvásárolták a licenceket, és nekiálltak a fejlesztésnek, azonban egy teljesen új irányban: gyorsan megtérülő, magas profitot hozó vállalkozást alapoznának a különleges lufikra.
Az űriparról csak keveset tudó átlagemberekig valószínűleg csak az űrszálloda terve jutott el, de igazságtalanság lenne nem elmondani, hogy ez a szálloda-dolog kicsit zavaros. Mármint az tény, hogy a Bigelow alapítója, Robert Bigelow hagyományos szállodák üzemeltetéséből szedte meg magát annyira, hogy simán eltapsol pár százmillió dollárt egy űripari startupra, de felfújható űrállomásmodulok felhasználási lehetőségei közül az űrturizmus csak egy a sok közül. A cég tulajdonképpen bárkinek ajánlja az eszközt, aki valamiért az űrben, vagy épp csak simán súlytalanságban szeretne kísérletezni. Már a kezdetektől hangsúlyozzák, hogy tulajdonképpen a biotechnikai, gyógyszerészeti vagy bármilyen jellegű egyetemi kutatásokkal is együtt tudnak működni, de a civil és katonai megrendeléseket sem utasítják vissza. Az első megrendelő, milyen meglepő, pont az a NASA lett, aki korábban elkaszálta a fejlesztést: 2012 decemberében 17,8 millió dolláros megrendelést adtak le arra a modulra, amit épp most hétvégén szereltek fel.
A BEAM nevű szerkezet fontos, de nagyon kis lépés előre. A Bigelow Expendable Activity Module ugyan felkerült az űrállomásra, de ez nem jelenti, hogy az ISS-en szolgáló űrhajósok beköltözhetnének. A teszt két éve alatt baromi óvatosan bánnak majd a modullal: bár rendszeresen, évente kétszer-háromszor bemennek majd a modulba, csak azért teszik, hogy ellenőrizzék annak állapotát, és különböző méréseket végezzenek el (először amúgy májusban lesz ilyen, jó egy héttel az után, hogy a BEAM teljesen felfújódik, és tuti nem ereszt sehol). A mérések eredménye igazolja majd a tartósságot, illetve a felhasznált alapanyagok űrállóságát: ez az első alkalom, hogy fémborítás helyett valami más anyaggal szigetelt lakómodult tesztelnek, így kérdés, hogy bírja majd a BEAM az extrém sugárzást és hőingadozást.
A szerkezet óriási előnye ugyanaz, mint ami az összes felfújható használati tárgyra is igaz: ha épp nincs felfújva, baromi helytakarékos. A BEAM-et a másik híres civil űrvállalat, a SpaceX Dragon nevű teherkapszulája vitte fel úgy, hogy az 1,3 tonnás, végleges állapotában 16 köbméteres hasznos térfogatú eszköz mellé bőven fért még más rakomány is. A Dragon rendben felért az űrállomáshoz, és a BEAM-et a Canadarm nevű külső robotkarral pakolták ki belőle, hogy aztán hozzá is csatolják az ISS Tranquility nevű összekötő moduljának egyik csonkjára. A Tranquilitynek nem most először kerül be a hírekbe, ugyanide csatolták a Cupola nevű, csupaüveg modult is 2010-ben, ahonnan az űrhajósok azóta is folyamatosan szebbnél szebb Föld-fotókat lőnek.
A BEAM sikeres csatlakoztatásával a küldetés tulajdonképpen céljait tekintve nagyjából féltávnál tart. Sikerült bizonyítani, hogy
A kísérlet 2018-ig azt mutatja majd meg, hogy hosszú távon mi történik, kibírja-e a szerkezet az űrt, illetve mennyire lenne jó ötlet, ha emberek laknának benne. Ez azért is fontos, mert a Bigelow nagyon nem akar itt megállni. Már a közelebbi céljaik között is felfújható légzsilip felbocsátását tervezik, de két-három évtizedes távlatban azt sem tartják lehetetlennek, hogy pont az ő megoldásuk jelenti majd az alapot a Holdon vagy épp a Marson létesített bázisokon. Az űrkutatás pillanatnyilag (néhány, megvalósíthatóságát tekintve a jövő ködébe vesző ötletet leszámítva) arrafelé próbál menni, hogy egy-egy misszió költségeit az újrafelhasználható rakétákkal és más, a korábbi, pénznyelő megoldásokat jóárasító ötletekkel csökkentsék, és ebbe a vonalba nagyon jól beleillik a felfújható, könnyűszerkezetes lakómodul ötlete.
A Bigelow már a BEAM startja előtt bejelentette, hogy nagyívű együttműködési szerződést kötött az egyik legnagyobb, rakétaindítással és űrteherszállítással foglalkozó céggel, a United Launch Allinace-szal (ULA). A Lockheed és a Boeing közös vállalata, pontosabban az általuk használt, különleges kialakítású Atlas–V lesz az, ami a jövőben képes lesz Föld körüli pályára állítani a Bigelow tervezett moduljait. A Bigelow legfrissebb tervei szerint kettőt is építenek a B330-as típusú, felfújható űrkapszulából. Ezek a BEAM-hez képest igazi óriások, egyenként 330 köbméternyi hasznos űrtartalmukkal bőven jut hely tudományos felszerelésnek, létfenntartó rendszereknek és a legénység különböző igényeit kielégítő, más helyiségeknek is.
Az ULA és az Atlas–V azért jön a képbe, mert pillanatnyilag nincs másik olyan rakéta, melynek raktere elég nagy lenne ahhoz, hogy a B330 akár csak összecsukva is beleférjen. Bigelow szerint még a SpaceX sem rendelkezik jó megoldással, és valóban: a probléma nem a rakétafokozatok erejével van, hanem az orrkúp, vagyis a csomagtartó méretével, amiben a terhet az égbe viszik.
A cég szerint továbbra is a NASA az elsődleges partnerük, de ők mindenkinek gyártanak, aki fizetőképes vevőnek látszódik. A B330 tényleg hatalmas, egyetlen belőle a jelenlegi méretének egyharmadával növelné meg a Nemzetközi Űrállomás térfogatát. De ez nem az egyetlen lehetőség, az űrturizmust is beindítaná, ha lenne egy hely az űrben, ahová embereket lehetne felvinni úgy, hogy jelenlétükkel nem zavarnák a tudományos munkát. A Bigelow jelenlegi ötlete az, hogy a SpaceX és a NASA rakétáival és személyszállító űrkapszuláit használva mehetnének fel a gazdag civilek.
A megállapodás megismert részletei közül persze a legfontosabbak hiányoznak. A B330-at elméletileg 2019-ig gyártanák le, nagyjából eddigre lesz ember szállítására is alkalmas állapotban az előbb említett két partnerjelölt űrhajója, a Dragon és az Orion, de sokkal fájóbb hiány, hogy egy szó sem esett a költségekről, illetve a megegyezés pénzügyi oldaláról úgy általában. Még ha a SpaceX addigra napi rutinná is teszi a visszatérő rakétafokozatok használatát, embereket az űrbe fuvarozni nagyon nem lesz hétköznapi mutatvány.
Egyelőre annyi biztos, hogy a hétvégén felcsatolt BEAM két évig repül majd az űrállomással, valamikor 2018-ban egyszerűen elengedik, és hagyják, hogy szép lassan visszasüllyedjen a légkörbe, ahol anélkül elég majd, hogy akár egyetlen kis darabkája is visszatérne a Földre. Hogy előtte hogy teljesít, nagyban befolyásolhatja a B330-asok, a Bigelow Aerospace, de akár az egész űrkutatás jövőjét is.