Index Vakbarát Hírportál

Kinyomtatták a büdös szájú ősembert

2016. április 21., csütörtök 11:16

Egy tudóscsoport szerdán mutatta be Ötzi, az ötezer éve meghalt ősember életnagyságú, 3d nyomtatóval készített mását. Ötzit 25 évvel ezelőtt találták az Alpokban egy gleccserbe fagyva, innen kapta a gleccsermúmia elnevezést.

A gyantából készült replikát a korábbi komputertomográfiás vizsgálatok alapján készítették el. A faragási munkákat és a festést egy amerikai művész, Gary Staab végezte el. A munka több hónapig tartott. A szobrot az észak-olaszországi Bolzano egyik múzeumában állították ki. Az intézmény igazgatója szerint a legtöbb problémájuk a kéz kidolgozásával volt, mivel arról nem készültek CT felvételek.

A kutatók összesen három másolatot készítettek. Az egyiket egy észak-amerikai vándorkiállításon fogják bemutatni, a másik kettőt oktatási célra használják majd a New York-i Cold Spring Harbor DNA Learning Centerben.

Ötzi holttestét alpesi túrázók fedezték fel 1991-ben. A múmia még a kőkorban fagyhatott az Alpok jegébe. A ruházatát és a felszerelését – köztük egy hátizsákot – szintén megtalálták a helyszínen. A tudósok azt is rekonstruálni tudták, hogy az ősember utolsó vacsorája kecskehús és sajt volt. Azóta DNS-vizsgálatot is végeztek rajta, és megállapították, hogy összesen 61 tetoválása volt.

Ötzi erőszakos halált halt: egy nyíl végzett vele. A halála idején nagyjából negyvenöt éves lehetett. 160 centi magas volt, ötven kilót nyomott, barna szeme volt, szívbetegségtől és Lyme-kórtól szenvedett, laktózérzékeny volt, egy ütés érte a koponyáján a halála előtt, és a fogászati kartonja alapján elég büdös lehetett a szája.

Rovatok