Index Vakbarát Hírportál

Megmérgezhették a bekamerázott rétisast

2016. május 3., kedd 13:23

Egy elhullott rétisas tetemére bukkantak hétfőn nem messze attól a helytől, ahol a bekamerázott rétisas fészek van. A  Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság természetvédelmi őrét a délutáni órákban értesítették erről.

A sast egy földes úton találták meg, a tetem félig ülő helyzetben, fejjel egy kis pocsolyába borulva, görcsbe szorult lábakkal a földön fekve került elő. A sas pusztulásával kapcsolatos egyéb nyomot a korábbi esőzések miatt a természetvédelmi őrök nem találtak, viszont a madár által mutatott tünetek alapján nem zárható ki a mérgezés gyanúja.

A rétisas pusztulásának okáról csak az állatorvosi szakvélemény után lehet biztosat állítani, addig is a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság megtette a bejelentést a rendőrségen.

Azóta az is biztossá vált, hogy a megtalált állat a bekamerázott fészek rétisas családjának hím tagja. Korábban mi is írtunk a családról, az idei első tojásokról és a fiókák kikeléséről. A sascsalád életét ezen a linken követheti.

Frissítés:

A fióka tízhetes korában, június közepén repül ki – mondta a Somogyi Hírlapnak Varga Zsolt, természetvédelmi őrszolgálat-vezető. A hím folyamatosan, reggeltől-estig hordta a táplálékot a fészekbe, amit a tojó is elhagyott táplálékszerzés miatt. Rá most sokkal nehezebb feladat hárul, mert minden, a hím által végzett teendőt el kell végezni a fészek biztonságának megőrzéséért.

A természet rendjébe, azaz, ha egy természetes ragadozó, például egy nyest elragadná a fiókát, vagy egy vihar lesodorná a fészket a fáról, nem avatkoznak be a szakemberek. De ha úgy tapasztalják, hogy a tojó elfárad, nem tudja etetni a fiókát, mérlegelni fogják a beavatkozás lehetőségét.

Rovatok