A tőlünk 180 fényévnyire lévő zéta Andromedea kettőscsillag megfigyelésekor különös foltokra lettek figyelmesek a kutatók. A rendkívül távoli csillagokon megtalálható foltok látszólag nagyon hasonlítanak azokra, amiket a Napon is megfigyelhetünk. Ott azonban a foltok nem a csillag egyenlítője körül jelennek meg, mint a Nap esetében, hanem a felszínen mindenfelé. A tudósok arra következtetnek, hogy a zéta Andromedea belsejében a Napétól eltérő dinamómechanizmusok működnek.
A Nature tudományos lapban publikált felfedezésben vezető szerepe volt Kővári Zsoltnak, az MTA CSFK Csillagászati Intézet főmunkatársának. A távoli rendszer megfigyeléséhez nemzetközi csapatmunkára volt szükség, mert ahhoz, hogy a csillag felszínén láthatóvá váljanak a foltok, egy speciális méréstechnikai eljárást kellett alkalmazni.
Az interferometriáról van szó, melynek a lényege az, hogy több, egymástól nagyobb távolságra elhelyezett távcsövet egyszerre fordítanak a vizsgált objektum felé, és a távcsövekbe beérkező fénynyalábokat egymással kombinálják - írja az MTA. Ezzel a módszerrel olyan szögfelbontás érhető el, amely megfelel egy akkora átmérőjű távcsőnek, mint amekkora az összekapcsolt távcsövek közötti távolság.
A csillagászok az amerikai Mount Wilson Observatory-ban lévő Center for High Angular Resolution Astronomy (Nagy Szögfelbontású Csillagászati Központ, CHARA) elnevezésű interferométert használták, mert ez most a legjobb ilyen eszköz.
A zéta Andromedae rendszer fényesebb tagja egy hatalmas vörös óriáscsillag, amely a Napunknál 16-szor nagyobb. A kísérője pedig egy halvány törpecsillag. A két égitest viszonylag közel van egymáshoz, a keringési idejük 18 nap. Az óriáscsillagról a kutatók már régóta sejtették, hogy felszínét foltok borítják, de erre mostnaáig csak közvetett bizonyítékaik voltak.