Index Vakbarát Hírportál

Kitöréshez gyűjt erőt a Mount Saint Helens

2016. május 10., kedd 12:38

Olvadt kőzettel telnek meg az amerikai Mount Saint Helens vulkán alatt 8-10 kilométeres mélységben lévő magmakamrák, ami arra utal, hogy az 1980-es kitörésével szörnyű pusztítást végző hegy újabb kitörésre készül. Ez az esemény nem fog egyhamar bekövetkezni, de a tudósok egyfajta élő laboratóriumként használják a vulkánt, hogy minél többet megtudjanak a tevékenységéről.

A szeizmológusok idén március 14. óta több mint 130 kisebb - legfeljebb 1,3-as magnitúdójú - rengést észleltek az amerikai kontinens északnyugati részének legaktívabb vulkánja körzetében.

A tudósok most még bizonytalanok azzal kapcsolatban, hogy mikor történhet meg az újabb kitörés. Erre pár éven belül is sor kerülhet, de az is lehet, hogy évtizedeket kell várni rá.  

A földrengések gyakorisága arra utal, hogy az kitöréshez vezető folyamatok beindultak, de a rengések nem túl erősek, és nincsenek is a felszín közelében, tehát nem kell attól tartani, hogy az óriásvulkán hamarosan kitörne. 

A tudósok most arra fókuszálnak, hogy a szeizmikus jelek megfigyelésével pontosabb képet kapjanak a vulkánok újratöltődéséről, és hogy pontosan megértsék, milyen események vezetnek el egy kitörésig.

Rovatok