Index Vakbarát Hírportál

Gyönyörű képet lőtt a Marsról a Hubble

2016. május 20., péntek 10:37

Új képet készített a Marsról a Hubble űrtávcső, amelyen jól megfigyelhető a bolygó felszíne.A kép május 12-én készült, amikor a Mars csak 80 millió kilométerre volt a Földtől.

A két bolygó az oppozíció ideje körül kerül legközelebb egymáshoz, vagyis amikor a Nap és a Mars a Földnek épp a két ellentétes oldalára kerül. Ez nagyjából két évente következik be, idén május 22-én lesz, tehát a fotózás időpontjában már egészen megközelítettük ezt a pozíciót.

A képen középen látható, nagy narancsvörös folt az Arabia Terra nevű terület, amelyet sűrűn borítanak a kráterek és erősen erodált, ami arra utal, hogy a bolygó egyik legidősebb képződményéről van szó. Az alatta húzódó sötét foltok (a Sinus Sabaeus és a Sinus Meridiani) korai lávafolyásokat és hasonló vulkanikus nyomokat jelölnek. Az bolygó északi pólusának jégtakarója viszonylag kicsi a képen, mert a Mars északi féltekén éppen nyár van.

A Hubble a Discovery űrrepülőgéppel jutott fel az űrbe, és 1990-ben állt szolgálatba, de valójában a rosszul beállított tükör javítása után, 1993-tól köszönhetünk neki értékes felfedezéseket. Ha minden terv szerint halad, az űrtávcső legalább 2020-ig fog még szolgálni, de nem lenne meglepő, ha jó néhány évvel meghosszabbítanák a küldetését.

Érdekesség, hogy a Hubble éppen ma 26 éve, 1990. május 20-án készítette az első képét, méghozzá az NGC 3532 nevű nyílthalmazról.

Rovatok