A bolygófelfedezések korában a csillagászok tudni vélték a pontos helyét, de utána már nem nagyon foglalkoztak a Neptunuszon túli, rejtélyes bolygó megtalálásával. Világvégeváróknál és az összeesküvés-elméletek híveinél azonban persze sűrűn felbukkan a Planet X-ként emlegetett bolygó azóta is. Néhány hónapja megint a tudomány fősodrába került a még mindig meg nem talált égitest két bolygókutatónak köszönhetően. Most mindent megtudhat a titokzatos kilencedik bolygóról.
Mostanában egyre több kutatás jelenik meg a Plútón túli bolygóról, amelyet kilencedik bolygóként, vagy X-bolygóként is emlegetnek. A csillagászok ugyan még nem találták meg, de tele vannak elméletekkel, hogy hol kellene lennie és honnan jöhetett. Egy most publikált kutatás például azt állítja, hogy a kilencedik bolygó egy exobolygó, vagyis a Naprendszeren kívül keletkezett. A svéd Lund University csillagászainak elmélete szerint a Nap 4,5 milliárd évvel ezelőtt ellopta a saját csillagától és a Naprendszer részévé tette.
Ez nem lenne egyedi eset: sok olyan exobolygót találtak már eddig, amelyek nem abban a csillagrendszerben keringenek, ahol születtek. A csillagok is mozognak és ha keresztezik egymás útját, bizony előfordul, hogy a puszta gravitációs erejükkel ellopnak egy-egy bolygót egymástól.
A csillagászok néhány évvel ezelőtt már majdnem feladták a reményt, hogy valaha is megtalálják a kilencedik bolygót, vagy legalább bizonyítékot találnak arra, hogy létezik. De most januárban megint történt valami, ami miatt feléledt a remény.
Mike Brown neve ismerősen csenghet azoknak, akik szívükön viselik a Plútó sorsát, ő volt az, aki leminősíttette a Plútót kisbolygóvá. A Plútó gyilkosa néven is emlegetett csillagász januárban közzétett egy elméletet, hogy a kilencedik bolygó elnyújtott pályán keringhet, és a keringési ideje is szokatlanul hosszú, akár ezer éves is lehet. A bolygó létezésére a Kupier-övben található égitestek viselkedéséből következtetnek. Egy olyan égitestnek kellene ott lennie, amely tízszer nehezebb, mint a Föld és elég közel húzódik a pályája a Kupier-övhöz.
Hogy megértsük, miért olyan érdekes a titokzatos kilencedik bolygó utáni kutatás, vissza kell mennünk néhány száz évet az időben. Az emberiség néhány száz évvel ezelőttig a Földön kívül csak öt bolygót ismert, a Merkúrt, Vénuszt, Marsot, Jupitert és Szaturnuszt. Az Uránuszt csak 1781-ben fedezték fel, bár az ezt megelőző száz évben többször regisztrálták, de csillagnak vélték, elmozdulását pedig hibának gondolták. A Neptunuszt 1846-ban fedezték fel, bár évszázadokkal korábban már Gallilei is látta, amikor nagyon közel látszott a Jupiterhez. Ezek után már csak a Plútó maradt, azt 1930-ban fedezték fel és 2006. augusztus 24-én fokozták vissza kisbolygóvá.
De térjünk vissza az 18. századra: a korabeli tudósok azt gondolták, hogy ha egyre távolabbra nézünk a távcsöveinkkel, felfedezhetünk új égitesteket, bolygókat. Még egy képletet is alkottak a bolygók lehetséges helyének kiszámítására, ez így néz ki: a=0.4+0.3×2n-2. A képletben az a a Nap körül keringő bolygó pályájának fél nagytengelye csillagászati egységben (AU) mérve. Az AU a földpálya nagytengelyének a fele, azaz 149,6 millió kilométer. Az n értéke pedig egyenlő a bolygó Naptól számított sorszámával (kivéve a Merkúrt), a Vénuszé 2, a Földé 3, a Marsé 4, a Jupiteré 6, a Szaturnuszé 7. A számítások alapján azt feltételezték, hogy a Mars és Jupiter között is van egy fel nem fedezett bolygó, még a pontos helyét is tudni vélték. Persze nem találtak ilyen égitestet.
A szabályt erősítette az Uránusz felfedezése, amely 19,2 csillagászati egységre található a Naptól, és beillett a 8. bolygó helyére (illetve hetedik, ha nem vesszük figyelembe a Mars és Jupiter közötti kisbolygóövet). Az Uránusz pályaháborgásai miatt többen azt feltételezték, hogy kell lennie még egy bolygónak a Naprendszerben, meg is próbálták kiszámolni ezen bolygó pályáját. Johann Galle, a berlini obszervatórium csillagásza a számítások alapján meg is találta a Neptunuszt, pont ott, ahol keresték.
A gond az, hogy a Neptunusszal még mindig nem sikerült teljes mértékben megmagyarázni az Uránusz pályaháborgásait, ráadásul még a Neptunusz pályájában is vannak fura eltérések. Adja magát tehát a feltételezés, hogy van egy további, eddig ismeretlen bolygó a Neptunuszon túl.
A Neptunuszon túli bolygó elméleti kutatásával először William Henry Pickering és Percival Lowell foglalkozott egymástól függetlenül. Pickering az üstökösök pályáit vizsgálta, Lowell az Uránusz és Neptunusz pályaháborgásaiból próbálta kiszámolni az új bolygó helyét. Lowel számításai alapján aztán 1930-ban Clyde Tombaugh felfedezte a Plútót, de az nem felelt meg a várakozásoknak. Hamar kiderült, hogy a Plútó nem elég nagy ahhoz, hogy az anomáliákat okozza, ráadásul a pályája is eléggé kilóg a sorból. A keresés folytatódott. Ekkor kapta az X nevet a bolygó, mert ekkor a Plútóval együtt kilenc ismert bolygó volt, az ismeretlen lett volna a tizedik, ezt jelölték a római tizessel.
A következő évtizedekben vadabbnál vadabb elméletek kerültek elő az X-bolygóval kapcsolatban. Például, hogy a dinoszauruszok 65 millió évvel ezelőtti pusztulását és úgy általában a hasonlóan nagy, periódikusan ismétlődő, 26-30 millió évenként előforduló kipusztulásokat is ez a bolygó okozhatta, mégpedig úgy, hogy eltérít pályájukról üstökösöket, amelyek bombázni kezdik a Naprendszert, és azzal a Földet is. Ez az elmélet egyébként néhány évenként máig vissza-visszatér.
A csillagászok most komolyan foglalkoznak a gondolattal, hogy tényleg megtalálhatták a bizonyítékot a bolygó létezésére. Ráadásul nem is azt keresték, épp ellenkezőleg: azt próbálták meg bebizonyítani, hogy nem létezhet a bolygó. Konstantin Batygin és Mike Brown a bolygó létezésére hat ismert, a Neptunusz pályáján túl keringő égitest pályájából és összerendeződéséből következtet. Számításaik szerint csak 0,007 százalék annak az esélye, hogy az egész a véletlen műve. Ennek a hat égitestnek a pályája kilóg a Naprendszer fősíkjából. A feltételezések szerint a kilencedik bolygónak a pályája is hasonlóan nyúlna ki a fősíkhoz képest és olyan az alakja, amelyet korábban elképzelni sem tudtak. A modellek azonban azt mutatják, hogy létezhet. A két kutató tanulmányáról itt írtunk részletesebben.
De akkor miért nem találták meg? Ennek számos oka lehet azon túl, hogy a fent leírtak ellenére elképzelhető, hogy mégsem létezik. Először is nagyon messze van, keringési idejéről azt feltételezik, hogy akár 10-20 ezer év is lehet. Ez nagyon elnyújtott pályát jelent, vagyis ha most épp a távolabbi pontján van, akkor extrém nagy területet kellene átkutatni a teleszkópokkal, hogy megtalálják. Ezzel az a gond, hogy olyan messze van, ahová a Nap fénye alig ér el, vagyis a bolygó alig ver vissza fényt. Mintha egy fekete macskát keresnénk az éjszakai mezőn, messze a lámpák fényétől.
Vannak azonban új, infravörös tartományban érzékeny távcsövek, azokat is használhatnák. Ezzel azonban az a gond, hogy ott hideg van. Olyan hideg, hogy az infravörös tartományban érzékeny WISE távcső nem is láthatja. A csillagászok az elméletek gyártásával egy időben óriási mennyiségű adathalmazokban is kutakodnak, hiszen ezen teleszkópok által rögzített adatokat át kell nézni, hátha találnak valami érdekeset. A kutatók a James Webb űrteleszkópban is bíznak, amely a tervek szerint néhány év múlva készül el.
Ne maradjon le semmiről!