Index Vakbarát Hírportál

Videojátékkal jöttek rá, miért csíkosak a gyíkok

2016. június 9., csütörtök 10:47

A gyíkok csíkjai valószínűleg azért alakultak ki, hogy megtévesszék támadóikat. A ragadozók úgy látják, hogy a gyík lassabban mozog, mint valójában és eltévesztik a célpontot. Ezt állapította meg egy indiai kutatócsoport.

A biológusok nagyon régóta kutatják a csíkok titkát és nem csak a gyíkokat vizsgálják. Különböző elméleteket alkottak eddig, hogy miért csíkosak egyes állatok. A zebráknál például arra gyanakodnak, hogy az oroszlán nem tud egy példányra koncentrálni a csordában a fekete-fehér csíkok miatt. 

A mostani kutatásban kifejezetten a gyíkokra fókuszáltak, ráadásul rendhagyó módon, egy számítógépes játékkal próbálták kideríteni a titkot. A kutatóknak rá kellett kattintani a képernyőn mozgó gyíkokra, amelyek közül voltak csíkos testűek és olyanok is, amelyeknél csak a farokrész volt csíkos.

A kísérletekben a csíkos testűeknél sokkal többször kattintottak mellé.

Egy másik tesztnél azt kellett megállapítani, hogy melyik gyík mozog gyorsabban a két gyík közül. Ha az önkéntes azt mondta, hogy az egyik gyík gyorsabb, akkor állítottak annak mozgásán, lelassították. Ez így ment egészen addig, míg az önkéntes egyformának nem találta a két mozgást. Kiderült, hogy a csíkos gyíkok mozgása a végén jóval gyorsabb volt, mint a nem csíkosaké.

Ebből következtetnek arra a kutatók, hogy a csíkok azért vannak, hogy a ragadozó úgy lássa, lassabban mozog a gyík, így támadáskor elvéti a célt.

Rovatok