Index Vakbarát Hírportál

Vérvétellel kiderül az Alzheimer-kór már a korai stádiumban

2016. június 9., csütörtök 09:06

Egy teljesen új módszerrel, egy vérvétellel meg lehet állapítani, hogy valaki Alzheimerben szenved. Ráadásul még a korai stádiumban a tünetek megjelenése előtt.

Az általánosan elfogadott vélemény szerint a betegség már jó egy évtizeddel az első tünetek megjelenése előtt változásokat okoz az agyban. Ez az első olyan teszt, amellyel nagyon jó eséllyel meg lehet állapítani, ha valaki ebben a betegséggben szenved.

A kísérletet a Rowan University School of Osteopathic Medicine and Durin Technologies kutatója, Robert Nagele végezte. ÖSszesen 236 pácienstől vett vérmintákat, közülük voltak olyanok, akiket Alzheimerrel diagnosztizáltak, olyanok, akiknél már kifejlődött a betegség és voltak egészségesek is kontrollnak. A páciensek között voltak Parkinson kórral, sclerosis multipexszel és mellrákkal diagnosztizáltak is.

A kísérletek alatt sikerült azonosítani az összes Alzheimer-kóros beteget. A kutatók szerint ezzel a módszerrel 98,7 százalékos hatékonysággal lehet megállapítani valakinél a betegséget, 98 százalékos hatékonysággal a kezdeti Parkinson-kórt és a másik két betegséget száz százalékos pontossággal.

Bár az eredmények nagyon jók, a vizsgálatokat meg kell ismételni nagyobb mintán is.

Rovatok