Index Vakbarát Hírportál

Frissítették a boldogság tudományos képletét

2016. június 16., csütörtök 11:11

Boldogságunk nemcsak attól függ, hogy mi történik velünk, hanem hogy mi a helyzet a környezetünkben lévő többi emberrel - írják az Kaliforniai Egyetem munkatársai, akik a Nature Communications tudományos lapban tették közzé a boldogság frissített képletét.

A kutatócsoport először 2014-ben dolgozta ki a módszert, amivel megjósolható az emberek boldogsága, és akkor a várakozásaink fontosságát hangsúlyozták ki. A most kiadott frissítésben számításba vették a többi ember helyzetét is. 

Az egyenlőtlenség csökkenti a boldogságot

- állapították meg a tudósok, és ez nemcsak akkor igaz, ha a többiek hozzánk hasonlóan szerencsések, hanem a rossz esetekben is.

A vizsgálatban a résztvevőknek fogadni kellett, hogy pénzt nyerjenek, és látták, hogy a többiek miként teljesítenek. Amikor valaki nyert, sokkal boldogabb volt, ha a partnerük is nyert, mint amikor a másik vesztett. Ez feltehetően a bűntudat miatt van így. Viszont akkor is boldogabbak vagyunk, amikor veszítünk, ha mások is velünk buknak. Ez már az irigységnek tudható be.

A kísérletben különböző feladatok voltak. Az egyikben megkérdezték a résztvevőket, hogy miként osztozkodnának névetelenül a pénzen, egy olyan emberrel, akivel éppen akkor találkoztak először. A másik feladat volt a fogadás, melyben győzhettek vagy veszíthettek, és láthatták, hogy a másik mennyit nyert az adott körben. Aki nagyobb összeget adott másnak, arra kevésbé volt jellemző az irigység a fogadások során.

Az eredmények megmutatták, hogy az idegenekkel szemben mutatott nagylelkűségünk is összefügg azzal, hogy a boldogságunkat miként befolyásolják a mindennapok során tapasztalt egyenlőtlenségek - mondta Archy de Berker, a tanulmány társszerzője.

Akik odaadták másnak a pénzük felét, amikor erre lehetőségük volt, nem voltak irigyek, amikor egyenlőtlenséget tapasztaltak más feladatok során, de erős bűntudatuk volt. Ezzel szemben aki megtartotta magának az összes pénzét, az nem érzett semmilyen bűntudatot, viszont elég irigyek voltak.

Berker szerint sikerült magyarázatot találni arra, hogy néhány ember miért nagylelkűbb a többinél. A kutatók abban bíznak, hogy talán azt is sikerül megérteni, hogy bizonyos emberek miért teljesen közönyösek, amikor másokat szenvedni látnak.

Rovatok