Index Vakbarát Hírportál

Nem engedtek be Magyarországra három fekete AIDS-szakértőt

2016. június 16., csütörtök 23:31

Kisebb botrányt okozott, hogy a magyar konzulátus megtagadta a beutazási engedélyt három afrikai kutatótól, akiket meghívtak egy Budapesten rendezett HIV-konferenciára. A háromnapos rendezvény, az International Workshop for HIV Observational Database (IWHOD) április 7-től 9-ig tartott. A konferenciát már huszadik alkalommal rendezték meg.

Az IWHOD és a European AIDS Treatment Group levelet írtak a magyar külügyminisztériumnak, az afrikai országok követségeinek, illetve az Európai Bizottságnak. Tudni akarják, miért tagadták meg a beutazási jogot a három szaktekintélytől, ellehetetlenítve, hogy részt vegyenek a konferencián.

A levél részletezi, hogy utasították el a három kutatót:

A szervezők szerint ez nonszensz. Mint elmondták, huszadik éve rendezik meg a konferenciát, de még nem volt rá példa, hogy valaki az esemény után ne tért volna haza. A konferenciára 180 meghívást küldtek szét, de a meghívottak többsége az USA-ból és az Európai Unióból érkezett, így nekik nem volt szükségük vízumra.

Az IWHOD és az EATG a levélben azt is leszögezte, hogy értesíteni fogják a nemzetközi tudományos közösséget a felmerült nehézségekről, illetve megfontolják, hogy a jövőben szervezzenek-e Magyarországon konferenciákat. Ugyanakkor várják a magyar hivatalos szervek indoklását arról, hogy a három kutató miért nem kapott vízumot.

Rovatok