Tüzet gyújtott az űrben a NASA, ráadásul a legnagyobb és legforróbb tüzet, amit ember valaha olyan magasban gyújtott (leszámítva mondjuk az olyan műholdgyilkos rakétakísérleteket, melyekről majd csak akkor szerzünk tudomást, ha harminc-negyven év múlva feloldják a titkosítást). A Saffire nevű kísérlet lényege, hogy a kutatók a lehető legtöbbet tudják meg arról, hogy ég a tűz mikrogravitációs környezetben.
Hasonló, de jóval kisebb tüzes kísérletek persze korábban is voltak szinte minden korábbi űrállomáson és űrlabor fedélzetén, így van egy csomó videó arról, milyen furán, gömbszerű lánggal égnek odafent a dolgok. A Saffire különlegessége, hogy egy, a Nemzetközi Űrállomásról visszatérő Cygnus űrkapszula fedélzetén gyújtottak meg egy kifejezetten erre kitalált eszközt.
A kísérlet maga egy egy méterszer másfél méteres konténer, amiben kamerák, szenzorok és ventilátorok mellett egy elektromos gyújtóval elláltott műgyanta lap is van. A konténert a Cygnusszal együtt lőttek fel, és hogy még véletlenül se pakolják ki a többi, kifejezetten az űrállomásra szánt cuccal együtt, ló betűkkel ráírták, hogy ne mozdítsa meg senki.
A kísérlet a visszatéréskor zajlott, a gyújtót akkor élesítették, mikor a Cygnus eléggé eltávolodott az űrállomástól. A 40 centiméter széles és 93 centiméter hosszú műgyanta lap nagyjából 800 Celsius-fokos lángokkal égett, miközben az űrhajó 1600 kilométert tett meg a Föld körül, és a tervek szerint egy idő után anélkül kihunyt, hogy az űrkapszula maga megsérült volna. De ha mégis megsérült, akkor sincs baj, a Cygnusok életciklusát úgy tervezték, hogy fellövik őket megpakolva, bedokkolnak az űrállomáshoz, ott kipakolják őket, de csak hogy telerakhassák szeméttel, és lecsatlakozás után a légkörbe süllyedve porrá ég az egész.
Persze a terv az, hogy a Saffire anélkül égjen le, hogy az űrkapszulának baja esne, hiszen a szokásosnál jóval tovább, egész pontosan hét napig kering majd az egység a Föld körül, hogy az összes, a kísérletben keletkezett adat, kép és videó visszaérhessen a földi irányításhoz. A cikk írásakor, csütörtök reggel csak annyit tudunk, hogy a kísérlet lement, de az adatok és az első képek még nem kerültek nyilvánosságra. Nem kell félni attól, hogy a NASA titkolna valamit, normálisan működő, közpénzből működő szervként az adataik legnagyobb részét a keletkezésüktől számított egy napon belül nyilvánosságra szokták hozni.
A Saffire-ből kapott adatok elég fontos bemenő paraméterek lehetnek a jövő fejlesztéseihez. Kevés veszélyesebb dolog létezik egy űrhajón, mint a szabadon terjedő, nyílt lánggal égő tűz, így minél többet tudunk róla, annál kisebb az esélye, hogy a Marsra tartó űrhajósok porrá égnek félúton csak azért, mert néhány, csak a világűrben fellépő körülményről nem tudtak a mérnökök.
Ez a műgyantás pirózás csak az első lépés, a következő, elméletileg még júniusban elindított Saffire II-es kísérletben már kilenc különböző, az űrtechnikában leginkább használt anyagmintát égetnek majd el pont azért, hogy tudják, az űrhajókat kiadó anyagok hogy égnek az űrben. A kísérletekben alapkérdésekre keresik a választ.
A kérdésekből látszik, hogy elég keveset tudunk a súlytalanságban égő tüzekről. Ha minden igaz, ma lesz a nap, amikor kicsit megint közelebb jutunk ahhoz, hogy a jövő embere olyan biztonságosan közlekedjen az űrben, mint ahogy mi mostanában autózhatunk.