A brit lapok már a kilépés előtt tele voltak véleménycikkekkel arról, mi lesz a tudományos társadalommal, milyen hatással lesz a kutatásokra a Brexit. Most, hogy tényleg megtörtént, ideje megnézni, mit változhat az EU-kilépés. Hogy igazán mi lesz, azt senki sem tudja, de túl sok jóra senki nem számít.
A legkönnyebb a pénzügyi kérdésekkel számolni. A brit tudományos kutatásoknak nagyjából 10 százalékát az Európai Unió pénzeli, ez már elég magas szám ahhoz, hogy komoly hatással legyen a tudományos munkára.
Az Egyesült Királyság fejenként 180 fontot fizet be az EU-ba, ennek viszont a felét a királyságban költik el, így a nettó befizetésük 90 font (ez most éppen 35 703 forintot jelent). A Scienceogram UK számításai szerint az Egyesült Királyságban elköltött 90 fontból az EU 15 fontot költ kutatásra, míg a kormány 130 fontot (évente, fejenként), ebből áll össze a nagyjából tízszázalékos hozzájárulás.
Mivel a britek kilépnek, elméletileg az EU-s forrásokhoz való hozzáférésük megszűnik, buknak kb. tíz százalékot. Ezt persze a kormány pótolhatja, ha tudja, de mivel a kilépés, legalábbis úgy tűnik, eleve gazdasági csökkenéshez vezet, nem túl valószínű ez a forgatókönyv. Ráadásul a tudományos lekapcsolódás önmagában is negatívan hathat a gazdaságra.
A tudományos kutatás egyébként fontos összetevője az EU-s költségvetésnek, és mint látható, a brit tudományos költségeknek is fontos részét adta. Ennek két oka van: a brit tudósok jók a pályázatokiban, nagyon sok kutatási pénzt nyernek el (gyakorlatilag többet, mint amennyit ilyen célra az ország befizet az EU-ba: 12 fontot fizetnek, 15-öt húznak be). A mások ok, hogy összességében az Egyesült Királyság sokkal kevesebbet költ arányaiban kutatásra, mint más országok, így az EU-s pénz többet számít. Ráadásul az EU egyre többet költ kutatásra, így a kilépéssel még nagyobb lesz a különbség.
A szavazást megelőző kutatások szerint a tudósok 83 százaléka elutasította a Brexitet, és kampányoltak is ezért. A Royal Society at the University of Cambridge 159 tudósa a brit tudományra nézve katasztrófának nevezte a lépést, mert megakadályozza majd a fiatal kutatókat abban, hogy szabadon mozogjanak Európában.
A tudósoknak egyik mozgatórugója egyértelműen a pénz volt: a fenti, lebontott számokat egyben nézve, az EU 74,8 milliárdot adott (volna?) kutatásra 2014 és 2020 között. A brit tudósok a legtöbbet hivatkozott tanulmányok 16 százalékát adják, még egy adat, amiért nagyon sok pályázatot nyernek el. 2007 és 2013 között Nagy-Britannia 5,4 milliárd eurót fizetett be az EU-s kutatási alapba, viszont 8,8 milliárd jött vissza tudományos támogatások formájában.
De nemcsak erről van szó. Az EU támogatása egyben a nemzetközi együttműködéseket is ösztönzi, és az európai integrációt is erősítik, ami tudományos szempontból mindenképpen jó, az együttműködésekből általában fajsúlyosabb publikációk születnek.
A brexitesek szerint nem változik majd semmi, de Svájc példája nem ezt mutatja. Svájc nem tagja az EU-nak, de 2004 óta szabadon mozoghatnak ők is az EU-n belül, és az EU-s állampolgárok is náluk, ez részben a kutatási programokra is vonatkozott. Viszont 2014-ben 50,3 százalékuk szigorításra szavazott. Emiatt a svájci hallgatók és az ott tanulók kiestek az erasmusos programokból, ami előszeretettel használnak fiatal kutatók is. A svájci laborok is megérezték a kutatásra adott EU-s pénzek visszavonását. Aztán végül abban egyeztek meg, hogy az EU még támogat kutatásokat, ideiglenesen és részben. Ennek februárban vége lesz, az EU ekkor azt szeretné, hogy Svájc oda kerüljön vissza, ahol volt: a szabad mozgást újra engedélyezzék, akkor lesz csak tovább támogatás.
És a kilépéssel az Egyesült Királyság elvesztette azt a jogát is, hogy beleszóljon, mire költik a kutatási pénzeket. Sőt, az EU-nak most van egy 3,3 milliárdos gyógyszerfejlesztésről szóló programja, a Innovative Medicines Initiative. A brit kutatás-fejlesztésben a gyógyszeripar a legnagyobb fejlesztő, viszont most ettől a lekérhető pénztől a brit laborok elestek.
És innentől az együttműködés a különböző összetételű kutatócsoportokban sem lesz olyan egyszerű, mintha mindenki EU-tag lenne, a külsős országoknak általában pluszban fizetniük kell.