Index Vakbarát Hírportál

A tészta nem is hizlal?

2016. július 5., kedd 13:25

Közkeletű, hogyha fogyni szeretnénk, akkor nem érdemes sok tésztát enni, mert hizlal.  Olasz kutatók tanulmánya szerint azonban ez nem igaz. Csak egyetlen kutatásról van szó, viszont több mint 20 ezer embert vizsgáltak.

Arról sincs szó, hogy mostantól mértéktelenül zabálhatnánk a tésztát. A Neuromed Institute kutatói szerint, ha betartjuk az egészséges Mediterrán-diétát, akkor a tészta segíthet a fogyásban.

Az olasz kutatók véletlenszerűen választottak ki 14 402, 35 év feletti résztvevőt Dél-Olaszországból. Valamint 8964, 18 év feletti részvevőt elemeztek egy másik mintából. A kutatók kérdőívet használtak, azt kérdezték, mit ettek a résztvevők az elmúlt 24 órában. Meg kellett jelölni az időpontot, a fogyasztás helyét, az elfogyasztott ételeket, márkákat.

Az adagok méretét is vizsgálták, illetve kérdezték, hogy valamilyen diétát követnek-e, illetve az elfogyasztott étel eltér-e a szokásostól. Lemérték magasságot, súlyt, csípő és derékméreteket is.

A tanulmány nem talált összefüggést a tésztafogyasztás és az elhízás között, sőt, pont az ellenkezője derült ki. Az összefüggés viszont statisztikai, inkább jelenti azt, hogy a tésztát is tartalmazó mediterrán diéta jó az elhízás ellen. Ráadásul a résztvevők nem fogyasztottak túl nagy adagokat a tésztából.

Rovatok