Index Vakbarát Hírportál

Tele van magyar cuccal a Philae űrszonda

2016. július 5., kedd 11:10

A magyar kutatók munkájának elismeréseként értékelhető, hogy nálunk rendezték meg a Rosetta-küldetést lezáró konferenciát. Szalai Sándor, az MTA Wigner Fizikai Kutatóközpont munkatársa az mta.hu-n megjelent összefoglalta az eredményeket. 2014. november 12. történelmi dátum az űrkutatásban: ekkor szállt le először űrjármű üstökösmag felszínére. A Philae leszállóegység viszontagságos, de összességében sikeresnek mondható története tavaly júliusban lezárult, szeptemberben pedig a Rosetta küldetése is véget ér.

Az ESA Rosetta űrszonda és a Philae leszállóegység 2014-ben indított párosa az űrkutatás történetének kiemelkedően sikeres programja, mivel most először sikerült hosszú időn keresztül megfigyelni egy üstökös aktivitásának változását a napközeli pályaszakasz során, valamint először sikerült leszállni egy üstökösmag felszínén, és ott helyszíni méréseket végezni.

Magyarok fejlesztették a Philae agyát

A leszállóegység agyát, a működését irányító számítógépet (Command and Data Management System – CDMS) a Wigner FK és az SGF Kft. fejlesztette. A valós idejű, sokfeladatos szoftver és a hibatoleráns hardver teljes egészében magyar fejlesztésű, az igen költséges, tényleges repülő hardvert ugyanakkor Németországban gyártották, a magyarok pedig a bemérését és a tesztelését végezték. A rendszer pontos felépítéséről az MTA honlapján olvashatnak (az alsó keretes írásban).

Az energiarendszert is itthon dolgozták ki

A BME Szélessávú Hírközlés és Villamosságtan Tanszék Űrkutató Csoportjának tagjai az MTA kutatóival együttműködésben a leszállóegység fedélzeti energiaellátó és tápelosztó rendszerének fejlesztésében vettek részt. A tápellátó rendszer repülő példánya a központi vezérlő és adatgyűjtő számítógéphez hasonlóan Németországban készült el. Az MTA EK mérnökei és kutatói részvételével két műszer készült: a SESAME kísérlet DIM pordetektora és a ROMAP műszeregyüttes SPM plazmadetektora.

Az űreszközök fejlesztésében komoly részt vállalt az MTA Wigner Fizikai Kutatóközpont (Wigner FK), az MTA Energiatudományi Kutatóközpont (EK), a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME), valamint az SGF Technológia Fejlesztő Kft. Munkájuk elismerésének is tekinthető, hogy a nemzetközi kutatóközösség és az ESA (Európai Űrügynökség) júniusban Budapesten rendezte a Rosetta-Philae üstököskutató űrmisszió záró konferenciáját.

Átvilágították a magját

A leszállás nem egészen a terveknek megfelelően zajlott le: a Philae kétszeri elpattanás után sajnos árnyékos helyre került. A konferencián a kutatók többek között beszámoltak a pontos leszállóhely megtalálására tett erőfeszítésekről. A keresésben fontos szerepet kapnak a leszállóhelyen készített fényképek, melyekből egyébként a kutatók fontos információkat tudtak meg az üstökösmag keletkezéséről és a felszínt formáló folyamatokról, valamint közvetve a Naprendszer létrejöttének legelső lépéseiről.

A felszín tulajdonságainak méréseiből arra következtettek, hogy az üstökösmagnak összepréselt porból és jégből álló, szilárd héja van. Az anyagvizsgálat során a jégen kívül összetett szerves vegyületekben gazdag port sikerült kimutatni, melynek összetétele jól modellezhető a Földön is megszokott vegyületek keverékeként. Kimutatták, hogy a keverék nem tartalmaz savakat, ként és aromás vegyületeket, viszont az élő anyag egyszerűbb építőkövei nagy valószínűséggel megtalálhatók benne.

A leszállóegység és a keringőegység együttműködésében sikerült meghatározni az üstökös mágneses hullámainak terjedési irányát és sebességét. Szintén a leszálló- és keringőegység együttműködéséből származnak a mag belső szerkezetére vonatkozó információink. A magot átvilágító rádióberendezés adataiból kitűnik, hogy a mag kis skálán rendkívül porózus, viszont nagyobb üregeket nem tartalmaz. Sikerült pontosítani a jég és por arányára, valamint a por lehetséges összetételére vonatkozó információkat is.

Rovatok