A napraforgó, ahogy a neve is mutatja, követi a Nap járását: a fiatal növény folyamatosan reggel kelet felé néz, és napközben úgy fordul, hogy este nyugat felé álljon – éjszaka aztán szép lassan visszafordul kelet felé, és kezdődik minden újra.

De miért és hogyan?

A University of California-Davis egy kutatócsoportja a Science magazinban közölt le egy cikket, amelyben összefoglalnak mindent, amit a dologról kiderítettek. Röviden a lényeg: a növény belső órája a külső történésekhez igazodva szabályozza, hogy menjen a fejlődés.

Napközben a növény keleti oldalán lévő sejtek kapnak olyan üzenetet, hogy kicsit hosszabbra növekedjenek, mint a nyugati oldalon lévők, így a növény fordulni kezd, éjjel pedig pont ennek az ellenkezője történik, így reggel megint kelet felé áll a virág. A folyamat csak a virág fejlődésének egy szakaszában létezik, amikor a virág túl nehézzé válik, a növények többsége kelet felé nézve marad, hogy a kelő nap fényében minél hamarabb felmelegedjenek, és így csábítóbbak legyenek a repülő rovarok szemében.

A kutatók mesterséges környezetben figyelték és mérték meg a növekedés mértékét, illetve időnként változtattak is a körülményeken, hogy lássák, a növények mennyire tudnak alkalmazkodni a változásokhoz. Az első kísérletben azt nézték meg, mennyit számít a forgás: a kikötözött, mozdulatlanságra ítélt napraforgók jóval kisebbre nőttek, mint szabadon forgó társaik. A kutatók arra is kíváncsiak voltak, hogy tényleg belső kényszer-e a forgás. Ezt egy fixen a növények fölé szerelt fényforrással ellenőrizték: a műnap nem mozgott, a növények viszont továbbra is forogtak, vagyis nem a Napot követik, hanem forognak, mert általában a Nap is mozog – de ha a Nap megáll, ők forognak tovább.