Nagy kiterjedésű, gigantikus fánkokra emlékeztető köralakú korallzátonyokat találtak Ausztrália északi partjainak közelében. A tenger alatti képződmények léténél talán csak az meglepőbb, hogy csak most fedezték fel őket, a méretük ugyanis tényleg jelentős. Az egyenként 200-300 méter átmérőjű, közepük felé átlagosan 10 méter vastagságú nagy korallpufik egy 6000 négyzetkilométeres területen sorjáznak, nagyjából az Ausztráliát Pápua Új-Guineától elválasztó Torres-szorostól a Port Douglas előtti vizekig. Végül is a legadekvátabb helyen vannak, ez ugyanis maga a Korall-tenger, ahol a világ legnagyobb, 2000 kilométeren keresztül húzó korallzátonya (úgyis mint Nagy-korallzátony) is található.

A most felfedezett, szokatlan formájú korallképződményekről elvileg már a hetvenes évek óta tudtak, de a méreteikről idáig nem volt fogalmuk – ennek az lehetett az oka, hogy valamivel mélyebb, alaposan idáig nem kutatott vizekről van szó.

A vízalatti geológiai képződmény a halimeda nevű zöld algának köszönhető, az alga pusztulása után mészkőszerű, gyűrűkből álló formák keletkeznek. A fák évgyűrűihez hasonlóan a korallgyűrűk elárulják a korukat, sőt, arra is lehet következtetni belőlük, hogy a keletkezésük idején milyen volt a környezetük.

Vagyis olyan 20 méter vastag üledékkupacaink vannak, amelyek rengeteg mindent mondanak a múlt óceanográfiai történetéről

– lelkendezett a felfedezés jelentőségéről Robin Beaman, a James Cook University professzora.

Éppen az elmúlt hónapokban ennél sokkal rosszabb hírek érkeztek a trópusi korallképződmények állapotáról: a Nagy-korallzátony 90 százaléka a kifehéredés jeleit mutatja. Ez a korall belsejében élő algák pusztulására vezethető vissza, a fő felelős pedig a tengervizek felmelegedése.