Néhány hangyának megadatott, hogy rendes, civilizált társadalomban nőjenek föl, ahol rabszolgaként hordhatják a táplálékot, építhetik a föld alatti járatokat, és védelmezhetik a hangyakirálynőt. Mások – önhibájukon kívül – a szabad életet választották: elszigetelten élnek egy elhagyatott bunkerben, kitéve magukat az éhezésnek, az anarchizmusnak és a társas magánynak.

A szabadság nem való mindenkinek, de a Nyugat-Lengyelországban felfedezett hangyakolónia kénytelen együtt élni vele. A Journal of Hymenoptera Research legfrissebb számában bemutatott életközösségre tulajdonképpen nem is lehet a kolónia szót használni: az atombunkerben csapdába esett állatoknak nincs táplálékforrása, nem szaporodhatnak, és királynőjük sincs. A mindennapjaik a posztszovjet anarchoszindikalizmus jegyében telnek.

Hogy történhetett ez? Úgy, hogy a bunkernek nincs rendes bejárata: ha a hangyák egyszer beleesnek, csapdába kerülnek, mivel nem juthatnak ki. De nincsenek egyedül: milliónyi sorstársuk követte őket az elszigeteltségbe. Először 2013-ban fedezték fel őket; ekkor állapították meg, hogy valószínűleg egy rendesen funkcionáló kolóniából potyoghattak le a mélybe.

A bunkert valaha nukleáris fegyverek tárolására használták. Amikor a kutatók lemerészkedtek a mélybe, megdöbbenve fedezték föl, hogy a talajt milliószám borítják az elpusztult hangyák tetemei. Nem is csoda: töksötétben, fagypont közeli hőmérsékleten, a természetes élőhelyüktől elszigetelve kellett volna túlélniük.

A kutatók azt sem tudják, az élő példányok mivel táplálkozhatnak - feltételezik, hogy a denevérek ürülékét és kisebb rovarokat fogyaszthatnak. De ez közel sem elég egy teljes kolónia fenntartásához; a boly csak azért maradhat fenn, mert felülről folyamatosan potyognak az újabb dolgozók, így biztosítva az utánpótlást.