Index Vakbarát Hírportál

Meghalt a világ első arcátültetettje

2016. szeptember 6., kedd 17:31

Elhunyt Isabelle Dinoire, akin a világon elsőként végeztek sikeres arcátültetést még 2005 novemberében, írja az MTI a francia Le Figaro információira hivatkozva.

A lap értesülése szerint a francia nő még áprilisban hunyt el, halálát azonban csak a héten hozták nyilvánosságra, hogy tiszteletben tartsák a hozzátartozók érzéseit. A páciens halálának hírét a kórház is megerősítette.

Dinoire 38 évesen kapott részleges új arcot, miután saját kutyája leharapta mindkét ajkát, az orrát és az állát is. A Le Figaro szerint az elmúlt télen a nő szervezete megpróbálta kilökni a transzplantált szerveket, majd a roham után nem tudta használni ajkait. A nő egyébként a műtét óta kilökődést gátló gyógyszereket szedett, ami aztán rákot okozott nála.

Dinoire-t az észak-franciaország Amiens egyetemi klinikáján műtötték meg a világ első kézátültetését végrehajtó sebész, Jean-Michel Dubernard vezetésével. A donor egy agyhalált szenvedett asszony volt.

A szerencsétlenség után a francia nő nem tudta elviselni, hogy rápillantsanak, kilátszódó orrcsontja miatt szörnyetegnek látta magát. Ezért javasolták neki az orvosai a beavatkozást. A műtéttel elégedett volt, az új arcot azonban nehezen tudta elfogadni. A legnehezebben azt szokta meg, hogy szájának belseje azelőtt másvalakié volt.

Rovatok