Pillanatnyilag nehéz lenne nemzetközi űrversenyről beszélni, hiszen még jó másfél évig az USA és az oroszok is kéz a kézben járnak majd a Nemzetközi Űrállomásra. Ez nem jelenti azt, hogy ne léteznének a jövőt megalapozó kísérletek: az indiai űrprogram például a sikeres Mars-szonda után a Holdra is küldene egy egységet, és Kína sem csak Sandra Bullockot menti meg a filmekben, csütörtökön például felbocsátották a második generációs űrlaborjukat.
A Tienkung–2, vagyis a Mennyei Palota 2-es eredetileg 2015-ben kellett volna feljusson oda, ahová a neve kötelezi, de végül csak idén szeptember 15-én, helyi idő szerint 22:04-kor indult útjára. A tervek szerint két évet tölt majd nagyjából négyszáz kilométer magasan, vagyis ugyanabban a sávban, ahol a Nemzetközi Űrállomás (ISS) is kering. A küldetés célja, hogy a hamarosan, elméletileg már októberben elstartoló, kétfős kontingens otthonául szolgáljon, és alapja legyen a 2022-re tervezett, nagy kínai űrállomásnak.
Addig pedig van mit gyakorolni. Tesztelik majd az űrhajók és az űrlabor csatlakozási rendszerét, a meghajtórendszer újratöltését, és persze egy halom egyéb, az űrben elvégzett kísérletet is terveznek a kínai és nemzetközi tudóscsoportok. Sajnos azonban a nagy falat valószínűleg nem fogják látni, azt ugyanis már az első kínai űrhajós, Jang Li-vej sem látta.
Ha minden a tervek szerint megy, a két kínai űrhajós a Sencsou–11 fedélzetén érkezik majd meg, hogy 33 napig az űrlaborban tartózkodjon (igaz, a 33 napba az odaút és a visszatérés is beleszámít). A Sencsou dokkol majd a Tienkunghoz, együtt miniűrállomást alkotva keringenek és dolgoznak majd a küldetés végéig. Az űrhajósok akkor visszaszállnak a Sencsouba, és visszatérnek a Földre. Ez amúgy nem kis dolog, hiszen több mint duplája lesz az eddigi kínai rekordnak, amely 15 napnyi űrbéli tartózkodás volt.
Az, hogy kik az űrhajósok, egyelőre titok. Ahogy az sem túl nyilvános, hogy pontosan milyen orvosi és űrhajózási kísérleteket hajtanak majd végre odafent. 2003 óta ez lesz a hatodik kínai emberes küldetés, a korábbi missziókban az egyszerű keringés mellett szerepelt űrséta és természetesen a Tienkung–1-et is többször meglátogatták az űrhajósok.
A Tienkung–2 külsőre nem sokban tér el elődjétől, de a belsejét teljesen újratervezték a mérnökök, méghozzá azért, hogy a hosszú tartózkodás minél kényelmesebb legyen majd a legénység számára. Az is szempont volt, hogy a kísérleteket jobb körülmények között végezhessék el. A 10,4 méter hosszú és 3,4 méter széles, két, egyenként 18,4 méter hosszú napelemtáblával felszerelt űrlaborra előbb-utóbb ugyanaz a vég vár, mint elődjére: a légkörbe zuhan, hogy ott égjen el (bár ez még a Tienkung–1-gyel sem történt meg), de valamivel hosszabb ideig pályán akarják tartani. Ez az, ami miatt szükség volt saját meghajtórendszerre és arra, hogy ezt újra is lehessen tölteni üzemanyaggal. Szereltek egy robotkart is, amellyel a bent ülő űrhajósok a külső munkák egy részét elvégezhetik. Felújították a szellőztető, a tudományos és az orvosi modult is, valamint a világítást is úgy tervezték újra, hogy a lehető legkevésbé legyen nyomasztó az ott élők számára.
Hogy pontosan milyen lehetett az élet az űrlabor előző verzióján, azt nem tudni, de abból, ahogy a kínai űrügynökség szóvivője az újról nyilatkozik, azért lehet sejteni valamit. Már eleve az előző, világítással kapcsolatos megjegyzés is fura, de a start után tartott sajtótájékoztatón kiderült, hogy a jobb minőségű étel és a kényelmesebb pihenőrészleg mellett a testedzésre és más, „szórakoztató” időtöltésre is lehetősége lesz a legénységnek.
A projekt nem ér végett akkor, mikor az űrhajósok várhatóan idén novemberben elhagyják majd az űrlabort. 2017 áprilisában indul majd egy robotirányítású teherűrhajó, amely szintén felcsatlakozik majd a Tienkung–2-re. A Tiencsou, vagyis Mennyei Űrhajó nevű űrhajó első küldetése azonban felvet néhány kérdést.
A lényeg, hogy a Tienkung–2-nek egyetlen dokkolóegysége van. Ahhoz csatlakozik majd a Sencsou–11, majd leválik, és ugyanoda megy a Tiencsou–1 (Tianzhou 1). A tervek szerint ez létfontosságú rakományt szállít majd az űrlabor számára: azt a hajtóanyagot, amelyet átpumpálva, majd később pályakorrekciókra felhasználva biztosíthatják, hogy az űrlabor a helyén is marad.
Itt jön az, amit sokan nem teljesen értenek. A Tiencsou–1 valószínűleg nem visz semmi olyat, amit a következő emberes küldetésnek szánna a kínai irányítás – már csak azért sem, mert nem lesz ott senki, aki kipakolja. Viszont akkor egészen addig, amíg csak egy bejárata van a Tienkungnak, megmarad az a ritmus, hogy meg kell szakítani az emberes küldetéseket azért, hogy ellátmányt vigyenek fel nekik egy robotűrhajóval, hogy aztán az megint leváljon, hogy legyen hely az emberes űrhajó dokkolásához.
Ezt a helyzetet csak a Tienho nevű, a későbbi jövő zenéjeként létező, valódi űrállomásmodul oldja fel, mely azon túl, hogy a későbbi nagy állomás központi irányítómodulja lesz, és az űrsétákhoz kellő zsilipet szerelnek rá, további dokkolókapukat is tartalmaz majd. De a Tienho majd csak sokára jön, valószínűleg jóval azután, hogy a Tienkung–2 elpusztul. Most még pont azokat a technológiákat próbálják ki, melyek egy folyamatos üzemben használt, váltott legénységgel működő, igazi űrállomás működtetéséhez és megépítéséhez kellenek majd. A negyven különböző kísérlet között sok tisztán tudományos célú lesz, például kipróbálnak egy atomórát, amely harmincmillió év alatt késik egy másodpercet, és lesz az űrhajósok keringését figyelő kísérlet is.
Szintén érdekes a Panszhing–1 nevű mikroműhold, mely a Tienkung–2 körül kering majd, hogy fényképeket készíthessen az űrlaborról. Az apró eszköz 25 megapixeles képeket lő majd, miközben ammóniameghajtású fúvókákkal igazítja magát az űrlabor körül repülve.
Már csak az a kérdés marad, hogy miért kell Kínának külön űrállomást fejlesztenie, miért nem használhatják ők is a Nemzetközi Űrállomást. Nyilván nem az oroszok miatt, hiszen a kínai technika finoman szólva is sok hasonlóságot mutat a szovjet űrprogram vívmányainak nagy részével. Az ISS-re felengedett többi nép sincs rosszban a kínaiakkal, a Tienkung–2-n például lesz közös francia–kínai kísérlet. A megfejtés tehát nem más, mint az USA: az ottani döntéshozók szerint a kínai űrprogram nem bizonyította még, hogy a fejlesztéseket csak békés célokra használnák. Ez az indoklás ezer sebből vérzik, például mert az amerikaiak is használnak GPS-vezérlésű bombákat, amik ha nem is az űrállomásról kapják a jelet, mindenképpen az űrtechnika fejlődése vezetett a kifejlesztésükhöz.
A kínaiak kitiltásának kizárólag politikai értelme van, ami azért szomorú, mert ez leginkább az első űrversenyre és a két akkori szuperhatalom szembenállására emlékeztet sokakat. Az mondjuk tény, hogy ott legalább tényleg volt verseny, miközben most Kína olyan óriási hátrányból indul, hogy bármit is ér el, azzal nem serkenti sietősebb tempóra a NASA-t vagy a világ bármelyik másik űrhivatalát.
Ne maradjon le semmiről!