A CalTech Palomar Obszervatóriumának kutatói 16 évvel ezelőtt fedeztek fel egy gigantikus méretű, a Tejútrendszernél tízszer nagyobb képződménycsoportot az űrben, de egészen mostanáig kellett várni, hogy az is kiderüljön, mi is ez pontosan, és mi történik benne.

A kutatók véletlenül vettek észre először csak egy foltot, majd egyre több hasonlót, mire rájöttek, hogy valami újdonságot találtak. A Földtől 11,5 milliárd fényévre található fénylő hidrogénfelhőket a sugárzásuk hullámhossza után Lyman-alfa kibocsátóknak nevezték el, az eredeti első folt pedig, amely egyben a legnagyobb is, a Lyman-alpha blob 1 (LAB-1), vagyis nagyjából Lyman-alfa paca 1 nevet kapta.

Hogy jobban megismerjék a pacát, a kutatók a chilei Atacama-sivatagban álló ALMA-rádiótávcsövekkel kezdték el közelebbről is megvizsgálni. Az Astrophysical Journal szaklapban közölt tanulmányuk szerint két fiatal galaxis található benne, amelyek őrült tempóban termelik a csillagokat, az őket körülvevő gázfelhő pedig ettől az aktivitástól világít, vagy inkább dereng, a kutatók hasonlata szerint nagyjából úgy, ahogy egy utcai lámpa fénye dereng át a ködön egy nedves éjszakán.

A felfedezés segíthet a galaxisfejlődés folyamatának a pontosabb megismerésében. A kutatók szerint a LAB-1 két galaxisa még az életük elején járnak, és évente legalább száz Napméretű csillagot termelnek. Később talán egyetlen elliptikus galaxissá fognak összeolvadni – pontosabban olvadtak össze, csak mi még ezt jó sokáig nem fogjuk látni az óriási távolság miatt, amelyet a fénynek meg kell tennie, mire ideér.

Mindenesetre ha a többi Lyman-alfa kibocsátó felhőben is hasonló aktivitás folyik, mint a most megvizsgáltban, akkor ezek a pacák lehetnek az univerzum legnagyobb galaxisainak a bölcsői.