Thomas Perlmann, a Nobel-bizottság titkára magyar idő szerint délelőtt fél tizenkettőkor jelentette be az idei orvosi Nobel-díjas nevét.
A 104. alkalommal kiosztott díjat (a múlt évszázadban a világháborúk éveiben kilencszer nem jutalmaztak senkit) idén a japán Oszumi Josinori kapta, az autofágia, vagyis a sejtek önemésztésével, természetes pusztulásával kapcsolatos kutatásai miatt.
A hivatalos indoklás szerint a japán kutató munkája paradigmaváltást jelentett a természetes sejtpusztulás folyamatának, a sejtek újrahasznosulásának megértésében, és felfedezése új lehetőségeket nyitott számos más, az autofágiával kapcsolatos fiziológiai folyamat megértésében és további kutatásában. Az egyik ilyen területet a fertőzések kutatása jelenti, a természetes sejtpusztulást szabályozó gének mutációja kóros állapotokat okozhat, de a folyamat más súlyos betegségeknél, például a ráknál és neurológiai betegségeknél is komoly jelentőséggel bír.
Oszumi és csoportja több ezer élesztőmintán dolgozva különítette el az autofágiáért felelős 15 gént, az 1993-ban publikált eredmény egyben az első nagy léptékű genetikai szűrés is volt a világon.
A természetes sejtpusztulás az élőlényekben lezajló alapfolyamatok között is fontos helyen áll. Segítségével olyan vészhelyzetekre tud választ adni a szervezet, mint mondjuk az éhezés vagy más stresszhatás, mely során gyors energiafelszabadításra van szükség. Az autofágia segít egy-egy betegség során, vagy a gyógyulás után a sejtekben maradt baktériumok vagy vírusok eltakarításában is, de a hibás vagy sérült sejtek eltüntetése is a folyamat feladata.
Érdekesség, hogy az autofágiát már 5 évtizeddel korábban is ismerték a kutatók, az életfolyamatokban betöltött fontos szerepére azonban Oszumi kutatásai mutattak rá. Az autofágia szót például Christian de Duve írta le először 1963-ban (ő más jellegű kutatásokért kapott 1974-ben Nobelt). Manapság részben a japán kutató eredményeire támaszkodó kutatások célja, hogy olyan gyógyszereket fejlesszenek ki, melyek rákos vagy vírusos betegségek esetén célzottan aktiválják a szervezet természetes sejtpusztító képességét.
A fiziológiai és orvostudományi Nobelt (a többi Nobelhez hasonlóan) egy bizottság szavazza meg, de jelölt tulajdonképpen bárki lehet, akinek a nevét bedobják a kalapba. A Nobel-bizottság munkája minden évben szeptemberben kezdődik, ekkor küldik szét a jelölésre kiválasztott embereknek (ők jellemzően kutatók, szakmai szervezetek vezetői, akadémiai tisztségviselők). A jelölési időszak a következő év január 31-ig tart. A Nobel-bizottság munkatársai március és május között értékelik ki a jelöltek érdemességét, az elkészült jelentések alapján júniusban és júliusban folyamatosan rostálják a lehetséges választásokat. Szeptemberben terjesztik fel szavazásra azokat a jelölteteket, akik munkája a bizottság szerint is alkalmassá teszi őket arra, hogy bekerüljenek a végső jelöltek közé. A döntéshozó testületek szavazatainak többsége kell ahhoz, hogy valaki megkapja a Nobel-díjat, a döntés ellen nincs fellebbezés, és azonnal ki kell hirdetni.
Egy jelölt életében egyszer kaphat Nobelt, és nagyon fontos szempont, hogy a díjat csak élő embernek lehet odaítélni (ezt a szabályt 1974-ben vezették be). Volt már, hogy a nyertes a kihirdetés előtt nem sokkal hunyt el: 2011-ben pont az orvosi Nobel három nyertesének egyike, Ralph M. Steinmann volt az, akiről a bizottság nem tudta, hogy a döntés előtt három nappal meghalt, később úgy határoztak, hogy a döntést nem vonják vissza, így 1931 és 1961 után ő volt a harmadik posztumusz megítélt díjazott.
A díj a legmagasabb fokozatú tudományos elismerés mellett 8 millió svéd koronás, vagyis mintegy 267 millió forintos pénzjutalmat is jelent.
A bizottság tavaly három embernek ítélte oda a díjat: William C. Campbellnek és Ómura Szatosinak a fonalférgek okozta gyulladásos betegségek, illetve Juju Tunak a maláriakezelések kezelése terén végzett tudományos munkájáért ítélték oda.
A fiziológiai vagy orvostudományi Nobel-díjnak magyar díjazottjai is voltak. Az első Bárány Róbert, aki Svédországban élt, és 1914-ben kapta a díjat az egyensúlyszerv fiziológiájával és kórtanával kapcsolatos munkáiért. 1937-ben Szent-Györgyi Albert részesült a kitüntetésben az egyetlen olyan magyarként, aki Magyarországon folytatott kutatásaival érdemelte ki a Nobel-díjat. Ő a biológiai égésfolyamatok terén tett felfedezéséért (különösen a C-vitamin, valamint a fumársav-katalízis kutatásáért) kapta az elismerést. Az Amerikában letelepedett Békésy György a fül csigájában létrejövő ingerületek fizikai mechanizmusának felfedezéséért 1961-ben kapott Nobelt.