Index Vakbarát Hírportál

A megalodon rokona volt a titokzatos óriáscápa

2016. október 4., kedd 12:29

Találtak néhány fogat szerte a világon, amely egy húszmillió évvel ezelőtt élt, autóméretű cápától származhatott. Most kiderült, hogy a titokzatos cápa a megalodon rokona lehetett. A megalodon az egyik legnagyobb húsevő gerinces volt, a maradványokból ítélve 18 méter hosszúra is megnőhetett. Sokat nem tudni róla, mivel porcos halról van szó, így csak a fogai és csigolyái kövesedtek meg. Nevét is fogairól kapta, a megalodon azt jelenti, nagy fog.

Az új cápafaj távoli őse a ma élő fehércápáknak, de van közöttük 45 millió év, ami számos kérdést felvet a cápák fejlődéséről, kialakulásáról. Az új fajt Megalolamna paradoxodonnak nevezték. A paradoxont azért tették a nevébe, mert ezzel is jelezni akarták, hogy a cápa viszonylag hirtelen tűnt fel az evolúció alatt, miután fejlődés elvált az Otodustól, amely egy másik őscápa volt.

Mostanáig csak öt példányt találtak az új fajból, vagyis öt darab fogat. Ezeket Kaliforniában, Észak-Karolinában, Japánban és Peruban találták meg. Ez azt is jelenti, hogy a világ minden pontján megtalálható volt az állat húszmillió évvel ezelőtt.

A maradványokból az derül ki, hogy a cápa 3,7 méter hosszú lehetett, vagyis jóval kisebb volt, mint a 18 méteresre megnövő megalodon. A Megalolamna paradoxodon 23 és 2,6 millió évvel ezelőtt élt, közepesen nagy halakat evett.

Ami megkülönbözteti a többitől, az a fogainak a formája. Hasonlítanak a mai cápák fogaihoz, de van néhány jellemző különbség. A felfedezés segít megérteni a faj fejlődését, számos vitának vethet véget a megalodon rendszertani besorolásáról. Vagy éppen újakat nyithat. A Megalolamna paradoxodonról még nagyon sok a nyitott kérdés, életéről, kihalásáról sincsenek pontos ismereteink. Ezekre akkor kaphatunk választ, ha találnak még néhány fogat, esetleg csigolyát.

Rovatok