Index Vakbarát Hírportál

Új ellenszert találtak az időskori depresszióra

2016. október 11., kedd 20:35

A kertészkedés nagyon egészséges, derül ki az American Society for Horticultural Science által publikált tanulmányból. A szöuli kutatók idős nőkkel végzett kísérletből kiderül, hogy a kertészkedés csökkenti a derékbőséget, valamint a napi aktivitás mellett az állóképességet és a kézügyességet is növeli.

A tanulmány szerzői szerint a mindennapos testmozgás hivatalosan is bizonyított előnyeinek ellenére a legtöbb idős ember napjának 80 százalékát ülve végezhető tevékenységekkel tölti. A kertészkedés közkedvelt az idősek körében, ezért döntöttek úgy, hogy ezzel fognak kísérletezni.A pozitív hatások bizonyításához két kontrollcsoportot használtak fel. Az egyik csoport tagjai heti kétszer, összesen 15-ször végeztek különféle kerti munkákat, míg a másik csoport nem kertészkedett. 

A kutatás végeztével aztán értékelték a két csoport egészségi állapotát, aminek érdekes eredményei lettek. A kertészkedő nőknek csökkent a derékbősége, izomtömegük pedig nem változott, míg a másik csoportban a derékbőség növekedése és az izomtömeg csökkenése volt észlelhető. A kertészkedőknek emellett az állóképessége is javult. Meglepő módon a kertészkedésnek lélektani hatásai is voltak, a nem aktív csoport tagjai szellemileg gyengébbek voltak, sőt depresszióra utaló jelek mutatkoztak náluk.

Rovatok