Index Vakbarát Hírportál

Egy vegyész és egy belgyógyász kapta A nőkért és a tudományért ösztöndíjat

2016. október 26., szerda 07:21

A koraszülött gyerekek agykárosodásának megelőzését kutató Jeney Viktória vegyész és a gyulladásos bélbetegségekben szenvedők eredményesebb kezelését kutató Farkas Klaudia belgyógyász vehette át kedden a L'Oréal és az UNESCO A nőkért és a tudományért elnevezésű ösztöndíját a Magyar Tudományos Akadémián tartott ünnepségen.

A fiatal kategória díjazottja, Farkas Klaudia, a Szegedi Tudományegyetem munkatársa, kutatási területének középpontjában a krónikus progresszív gyulladásos bélbetegségek, illetve Crohn-betegségek állnak. 2007-ben diplomázott a Szegedi Orvostudományi Egyetemen.

A szenior kategória díjazottja Jeney Viktória, a debreceni egyetem kutatólaboratóriumának tudományos főmunkatársa a vörösvérsejtekben lévő hemoglobin gyulladáskeltő hatását vizsgálja. 1995-ben szerzett vegyész és kémia szakos diplomát a Kossuth Lajos Tudományegyetemen.

Ádám Veronika akadémikus, a zsűri elnöke elmondta: a 14 éve ugyanazon akadémiai tagokból álló szakmai zsűri bírálja el a jelentkezők pályázatait. A MTA tagjai között a nők tíz százalékot képviselnek. Két kategóriában lehetett pályázni az ösztöndíjra. Az egyik díjat a 35 évnél fiatalabb, a másik díjat a 45 évnél fiatalabb tudós nők kaphatják meg.

Jelentősen javulhat mind az agyvérzés és az érelmeszesedés, mind pedig a gyógyíthatatlan bélbetegségek által érintett betegek életminősége, ha a díjazott két magyar kutatónő erőfeszítései célba érnek. Az elismeréssel járó 4-4 millió forintos ösztöndíjat a két kutató szakmai és személyes célokra egyaránt szabadon felhasználhatja, írja az MTI.

Tomás Hruska, a L'Oréal Magarország, Csehország, Szlovákia ügyvezető igazgatója a díjátadón hangsúlyozta, hogy a társadalomnak nagy szüksége van kiváló női tudósokra. Felhívta a figyelmet arra, hogy a tudomány világát még mindig a férfiak uralják. Globális viszonylatban egy nőnek ma harmadannyi esélye van arra, hogy doktori címet szerezzen, mint egy férfinak, 

és a világ kutatóinak csupán 30 százaléka nő.

Réthelyi Miklós, az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottságának elnöke hangsúlyozta, hogy immár 14. alkalommal osztják ki idén a díjakat. A következő másfél évtized fenntartható fejlesztési tevékenységét meghatározó ENSZ keretrendszert, az Agenda 2030-t idén fogadta el a szervezet. A benne megfogalmazott 12 pont célja, hogy felszabadítsák az emberiséget a szegénység és nélkülözés zsarnoksága alól, és megóvják a Földet.

Ennek megvalósításához elengedhetetlen, hogy a nők kihasználják azokat a képességeiket, amelyeknek birtokában vannak. A tudós nők megváltoztathatják a világot - hangoztatta.

Pacsay-Tomassich Orsolya, az EMMI nemzetközi ügyekért felelős helyettes államtitkára hangsúlyozta: egy kutató kvalitásait nem szabad az alapján mérni, hogy nőként vagy férfiként végzi munkáját. Fontosnak nevezte azonban, hogy, "felhívjuk a világ figyelmét a számos országban kisebb-vagy nagyobb akadályokkal szembenéző női társadalomra".

Az UNESCO kiemelten foglalkozik a nőkkel különféle programok, nemzetközi projektek vagy díjak révén - tette hozzá.

Rovatok