2034. november 25-ig, vagyis jó 18 évig nem lesz hozzánk olyan közel a Hold, mint idén november 14-én, ezért a NASA külön blogposztban figyelmezteti az eseményre az embereket.

Persze nem azért, mert bármilyen más szempontból jelentőséget kellene ennek tulajdonítani azon túl, hogy a telihold az átlagos teliholdaknál valamelyest nagyobb és fényesebb lesz. A tavalyi szuperholdról a következő galériában nézegethet képeket:

A magyarázat egyszerű: a Hold nem szabályos kör, hanem egy elnyújtott ellipszis alakú pályán kering a Föld körül, ennek megfelelően van, mikor közelebb, és van, mikor messzebb van tőlünk. A földközelnek hívott pont 48 280 kilométerrel közelebb van, mint a földtávol, ezért aztán az ilyenkor esedékes telihold 14 százalékkal nagyobb és 30 százalékkal fényesebb lehet.

A csillagászok eléggé megosztottak abban a kérdésben, hogy mennyire van értelme szuperholdnak hívni ezt a jelenséget. Van, aki szerint van értelme használni a mostanában, pár éve népszerűvé vált kifejezést, mások szerint a szuperhold és az átlagos telihold közti különbség annyira elhanyagolható, hogy szenzációhajhász baromság az egész, amit a NASA is csak a tömegeknek szánt közleményekben használ, a tudományos munka során nem. Tény, hogy a 30 százalékos erősödést a látszólagos fényességben simán elnyomhatja vagy tízféle légköri jelenség (például egy kicsit párásabb idő, hogy az egész égboltot kiiktató felhőkről már ne is beszéljünk), és a 14 százalékos méretkülönbség sem igazán érzékelhető úgy, hogy semmilyen referenciapont nincs, ami segítene észrevenni a különbséget.

Ettől függetlenül az ilyen teliholdaknak van gyakorlati jelentősége is, például a decemberi telihold szintén földközelre esik, így a fényesebbnek látszó Hold jó eséllyel belerondít majd a szintén ekkor érkező geminidák meteoreső láthatóságába: egyszerűen túl világos lesz ahhoz, hogy a halványabb hullócsillagokat meglássuk.

Ugyanakkor tény, hogy a Hold megfigyelésére pont a telihold a legkevésbé alkalmas időpont: egyszerűen túl fényes ahhoz, hogy igazán érdekes részleteket kivegyünk a felszínén, azt leszámítva, hogy nagy, kerek és baromi fényes, semmi továbbit nem tudunk meg róla. A csillagászok általában a holdfázisok korábbi vagy későbbi szakaszait javasolják a távcsöves megfigyeléshez, amikor a fényes részt a sötéttől elválasztó vonal környékén jobban kirajzolódnak a kráterek és más képződmények, ráadásul ilyenkor nem is égeti ki az ember szemét a meglepően fényes Hold.