Index Vakbarát Hírportál

Ötezer éve ismerjük a krumplit

2016. november 21., hétfő 16:37

Azt már az iskolában megtanultuk, hogy a krumpli Amerikából származik, de tévedés lenne azt hinni, hogy Kolumbusz Kristóf rögtön első útja után hozott a zöldségből. Még Észak-Amerikában sem ismerték sokáig a krumplit, az ugyanis a kontinens déli részéből származik.

Nem is tudjuk pontosan, mikor kezdték el termeszteni. Születési helyét valahol Peru déli részén és Bolívia északnyugati részén elterülő fennsíkokon, Jiskairumokóban kell keresni. Bizonyítékot ugyanakkor nehéz találni erre.

A University of California régészeinek új tanulmánya szerint már időszámításunk előtt 3400-ban is termesztettek burgonyát. Ezt korabeli szerszámok tanulmányozásával magyarázzák. Bár krumplimaradványokat értelemszerűen nem találhattak ezeken az eszközökön, a mikroszkopikus keményítőmaradványokból arra következtettek, hogy a Titicaca-medence környékén talált kőeszközökkel krumplit pucolhattak az ott élők.

A krumpli termesztése nagy lépés volt a környéken élőknek a vadászat és a gyűjtögetés életmódból. Nagyjából ebben az időben kezdtek el bonyolultabb házakat is építeni és megkezdődött a társadalom hierarchizálódása. Az elit is ekkoriban alakulhatott ki, ezt egy 2008-ban talált aranynyaklánc miatt gondolják így.

De még messze nem tudunk mindent a krumpli háziasításáról. Annyit tudnak csak, hogy évezredekkel később az őslakosok mutatták be a spanyoloknak, akik meghódították az inka birodalmat.

Rovatok