Egyetlen másodperc alatt pecsételődött meg az október 19-én leszállás közben a Mars felszínébe csapódó űrszonda sorsa, derül ki az Európai Űrügynökség (ESA) vizsgálati eredményeiből. A Schiaparelli nevű leszállóegység amúgy is csak pár órát működött volna a leszállás után, és fő feladata az ereszkedés közbeni adatgyűjtés volt, a hiba az utóbbi idők leglátványosabb űrbalesete volt.

A felszínről készített fotókon is látszik, hogy a szonda csúnya véget ért, tulajdonképpen darabokra robbant, fekete foltot égetve a Mars felszínébe. Az ESA már korábban is azt gyanította, hogy a Schiaparelli fedélzeti műszerei miatt volt baj, és most kiderült, hogy tényleg: a leszállást vezérlő számítógép rosszul értelmezte a szonda forgását, elszámolta a magasságot, ezért 3,7 kilométer magasan nemcsak a már nyitott ejtőernyőket dobta el, de gyors bekapcsolta, aztán egy pillanat múlva leállította a fékezőrakétákat is, melyek az eredeti tervek szerint jóval tovább égve biztosíthatták volna a biztonságos landolást.

A gép viszont teljesen rosszul értelmezte az adatokat (a hibás érzékelők alapján negatív magasságot számolt), így még bőven zuhant, mikor már úgy gondolta, hogy leszállt. Ezt mutatja az is, hogy az automatika bekapcsolt minden olyan rendszert, amelynek a felszínen kellett volna csak élesednie.

A 250 millió dolláros szonda hét hónap alatt tette meg a majdnem 500 millió kilométeres utat, és elméletileg óránként 21 ezer kilométeres sebességről kellett volna állóra fékeznie magát – csak zuhanás közben, nem pedig a zuhanás legvégén.

Bár az ESA próbálja tompítani az eset fontosságát, valójában elég kellemetlen ez az egész, annak ellenére, (vagy talán éppen azért) hogy csak egy tesztszondáról volt szó, a balul elsült leszállás egyértelmű presztízsveszteség, pláne ha tudjuk, hogy ez az ESA második sikertelen próbálkozása volt. 2003-ban a Beagle 2 nevű szonda tűnt el nyom nélkül, miután lekapcsolódott a Mars Express nevű keringőegységről. Ugyanakkor a marsi leszállás (és úgy általában az űrhajózás) nem sétagalopp: az 1960-as évek óta a szomszédba küldött amerikai, szovjet-orosz és más forrású szondák és roverek nagyjából fele pusztult el korábban, mint ahogy azt az üzemeltetők tervezték.

Ami eggyel kellemetlenebb lehet az ESA-nak, hogy a Schiaparelli egy 2020-as tervezett indítással számoló küldetésben szereplő rover leszállását készítette volna elő, így most úgy állunk, hogy arról van egy csomó adat, hogy nem szabad leszállni a Marsra. Thierry Blancquaert, a program vezetője is próbálja a jót látni a történtekben, mert ahogy nyilatkozta,

tulajdonképpen nem is baj, hogy a navigációs rendszer gyengesége a teszt közben derült ki.

A vizsgálati eredmények nem véglegesek, pontosabban a teljes képet majd csak az a végső jelentés mutatja meg, amelyet 2017 elejére ígér a vizsgálóbizottság. A Schiaparelli balesetének még lehet komoly hatása, decemberben ülnek össze az ESA tagországok, hogy megtárgyalják a jövőbeli küldetések sorsát – a szakembereknek őket kell majd meggyőzniük arról, hogy a szonda elvesztése nem jelent semmi rosszat a 2020-as ExoMars küldetés (illetve az arra szánt mintegy 300 millió euró) szempontjából.