Hol a határ? – kérdezi a gyermeknevelésről szóló friss UNICEF-anyag címe, és bár az ENSZ Gyermekjogi Bizottságának erről teljesen világos az állásfoglalása, a gyakorlat már tészta. A veréssel, pofozással, általában a gyerekek ellen elkövetett erőszakkal szemben a Bizottság 2001 óta a zéró tolerancia elvét hirdeti. Álláspontjuk szerint ebben nem számítanak a kulturális különbségek, szokások, hagyományok: akkor sem lehet a gyereket verni, ha korábban ez sokaknak belefért a normális fegyelmező eszközök közé. A gyermekekkel szembeni erőszak semmilyen formája nem igazolható, akkor sem, ha azt „a fegyelmezés álcája mögé rejtik” – írják.
Az erőszaknak véget vetni kívánó #ENDviolence nevű globális programjuk figyelemfelhívása szerint öt percenként hal erőszakos halált egy gyerek a világban. Bár a még brutálisabb testi és lelki bántalmazásokkal együtt az UNICEF minden országban harcot hirdetett a gyerekverés ellen is, a cél messze van.
2005 óta magyar törvények is tiltanak mindenfajta gyerek elleni erőszakot, beleértve ebbe az enyhébbnek számító formákat is. A felnőttek több mint fele azonban a pofont nem tartja bántalmazásnak, és a gyerekek sincsenek tisztában a jogaikkal. Az UNICEF Magyar Bizottsága egy Ébresztő-óra nevű programot indított, lényege, hogy interaktív iskolai foglalkozásokon trénerek beszélgetnek a gyermekjogokról az osztállyal. Ezzel párhuzamosan a szülőket is igyekeznek segíteni, terelni a „pozitív szülőségnek” nevezett irányba. Más kérdés, hogy sok szülőt azért is nehéz bevonni a hasonló programokba, mert ők azt gondolják, hogy csak a nehéz helyzetű családoknak van szüksége segítségre, és attól félnek, rossz szülőnek tűnnének már azzal, hogy elmennek egy „szülőkurzusra”.
Pedig a gyerekek verése nem csak a rossz anyagi helyzetű családokban van jelen. Az UNICEF friss felmérése szerint a jómódban élők között sem gondolják kevesebben azt, hogy az abuzív nevelési módszerek nem megengedhetők. A most kiadott online kérdőíves kutatásuk ugyan nem volt reprezentatív (nagy többségben olyanok válaszoltak rá, akik eleve elutasítják a durvább büntetéseket és a fizikai fenyítést), az viszont érdekes, hogy akiknek időnként belefér valamelyik a hivatalosan bántalmazásnak számító nevelési módszerek közül, azok ezt mivel indokolják. Ilyen eszközökről van szó:
Az eredmények szerint a gyereknevelésben büntető beállítottságúak hagyományosabb világszemléletűek, és úgy gondolják, hogy ilyen-olyan körülmények indokolhatják akár a fizikai fenyítést is.
Leginkább a veszély elhárítását vagy megelőzését emlegetik, de azt is többen képviselik, hogy a gyerek így tanul rendet és fegyelmet. Ők az elfogadást kevésbé, a fegyelmet és a gyerek alkalmazkodását fontosabbnak tartják, és a gyermekjogokhoz is úgy állnak hozzá, hogy előbb a kötelességek, jogokról csak azután lehet beszélni.
Lélektanilag is fontos, hogy a gyermekbántalmazást elnézők közül sokakat szintén bántalmaztak gyerekkorukban. A megengedőbb szülőknél négyszer annyiukat büntették gyerekkorukban bezárással, és pofont is közel kétszer annyian kaptak közülük.
A saját tapasztalataikat sokan érvként használják: „Engem is így neveltek és hasznomra vált” – mondja közel negyedük. Hasonló számban értenek egyet azzal, hogy „a gyerek így tanul tiszteletet a szülők és a felnőttek iránt”, de azok is közel ennyien vannak, akik eszköztelenségük miatt keményítenek be: „Nem ismerek más eszközt, amivel rendre utasíthatnám” – állítják.
A keményebb eszközökkel élők döntő többsége emellett ugyanúgy a szeretet tartja a gyerekek számára a legfontosabb dolognak, mint a „liberálisabb” szülők. Abban azonban bizonytalanabbak, hogy a gyermekbántalmazást – a fizikai erőszakon kívül a lelkit is – a magyar törvények is büntetik – derül ki az UNICEF kutatásból.